Tavaly februárban kiugróan magas volt az exporttöbblet, azóta csak három hónapban volt annál magasabb. A forgalom alakulását befolyásolhatta, hogy idén februárban a tavalyi szökőnap miatt eggyel kevesebb munkanap volt - tette hozzá a KSH - írja az MTI.
A kiugróan magas januári növekedéssel együtt a kéthavi export 9,4 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét, az import 10,9 százalékkal emelkedett. A január-februári aktívum 1,544 milliárd euró volt, 41 millióval kisebb a tavalyinál.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Nem szállít orosz olajat a Janaf Magyarországnak, pedig égetően nagy szükségük lenne a pénzre
A nagy rezsibűvésztrükk: előre kifizettük a „csökkentést” a benzinkúton?
Sokan nem tudják: pár perc alatt kiderül, hogy lefotózott-e a traffipax
Feszült a helyzet Algyőnél – a stratégiai gáztározó is katonai védelmet kapott
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Megszólalt Trump: az iráni tárgyalópartnerek többsége már nincs életben