BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az orvos sem hibás a veronai tragédia ügyében

Bűncselekmény hiányában megszüntette az NNI a nyomozást a veronai buszbaleset üzemorvosi szálában is - tudta meg az Index a Nemzeti Nyomozóirodától (NNI)

2020. július 23. csütörtök, 15:09

A portál arról érdeklődött, hogy mi a helyzet azzal a nyomozással, amit az NNI indított halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt a veronai buszbalesettel összefüggésben.

"Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az eljárást - mivel a cselekmény nem bűncselekmény - 2020. július 21-én megszüntette" - válaszolta az NNI.

A 17 halálos áldozattal járó buszbaleset ügyében azt az orvost gyanúsították meg, aki korábban alkalmassági engedélyt adott a balesetező busz, súlyos alvászavarral küzdő sofőrjének. Ebben az ügyben döntött úgy most a nyomozóiroda, hogy bűncselekmény hiányában megszünteti a nyomozást, vagyis az iroda szerint biztosan nem az orvos a felelős.

Korábban vizsgálták a buszt üzemeltető Pizolit Kft.-t, hogy minden rendben volt-e műszakilag a járművel, de ebben az ügyben is megszüntették bűncselekmény hiányában a nyomozást.

A veronai bíróság korábban 12 év szabadságvesztésre ítélte a busz sofőrjét.

Szász Péter
Szász Péter

Ez is érdekelhet