Elkészült a légügyi stratégia - jelentette be Szepessy Kornél, a légtérirányításért felelős HungaroControl vezérigazgatója a mai tájékoztatón.
Az anyag elkészítését a korábbi légügyekért felelős miniszteri biztos, Márton Attila fogta át, aki elmondta: azért is szükséges egy új dokumentum, mert a legutóbbi - nem légügyi, \"csupán\" légi közlekedési stratégia - 2000-ben készült. Az iparági változások megkövetelték az újítást, s nem akarták azt szabályozatlanul hagyni, s azt sem szerették volna, ha emiatt Magyarország elveszítené versenyképességét. Az iparág méretéről Márton elmondta, hogy jelenleg 140 cég érintett a szektorban, s mintegy kilenc ezer főt foglalkoztatnak ezek a vállalkozások. Tavaly az ágazat teljes árbevétele meghaladta a 390 milliárd forintot, ami a GDP másfél százalékának felel meg.
Hatalmas fejlődés előtt áll a légiipar, s ha ezzel Magyarország nem tud lépést tartani, akkor sok szempontból lemarad - hangsúlyozta Márton. A prognózisok szerint világviszonylatban 2030-ig 80 százalékos növekedés várható, egymillió utasszám gyarapodás pedig ezer új munkahelyet teremt - tette hozzá Márton. A stratégia foglalkozik a repterek besorolásával, a vidéki légikikötők fejlesztési lehetőségeivel, a szakemberképzéssel.
Márton elmondta, hogy a stratégiához, ahol \"forintosítani lehetett\" feltüntették a forrásigényt, illetve a források helyét. Uniós források jöhetnek szóba a kutatás-fejlesztés területén. Itt hat éves időtartam alatt 10,7 milliárd forintos támogatási összeggel számolnak, a szakemberképzés pedig 42,5 milliárdot igényelne tíz éves viszonylatban. A beruházási költségeket a piaci szereplők viselik.
Völner Pál, a fejlesztési tárca államtitkára azt is elmondta, hogy a stratégia része lehet a szintén készülő nemzeti összeközlekedési stratégiának. A kormány várhatóan idén elfogadja a stratégiát.
