Amint arról beszámoltunk, idén az első negyedévben a tavalyinál valamivel több, 11 406 új autót adtak el - ez körülbele fele a 2009-es értékesítésnek. A kishaszon járművek eladása terén sem jobb a heylzet, bár az eladott 2230 jármű jobban megahaldja a tavalyi értékesítést, de még messze elmarad a 2009-es 3806 darabtól - derül ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) adataiból. A szervezet becslése szerint mintegy hét ezer személygékocsi és 1500 kishaszonjármű havi forgalomba helyezése mindenképpen szükséges lenne a csökkent hálózati kapacitás működéséhez.
Erdélyi Péter, az MGE ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, hogy a gazdasági válság előtt 1100 értékesítő telephely működött, s ezek száma jelenleg 750. Óvatosság jelelmzi tehát az MGE szakemberét, de azt biztatónak találja, hogy a piac az első negyed pozitív irányba elmozdult a 2010-es évhez képest, de a folyamat törékenységét mutatj,a hogy márciusban a személygépjármű-értékesítés előző év márciusához viszonyított növekedése gyakorlatilag megállt, stagnálást mutat. Az idei első negyedévi forgalomba helyezésből még nem lehet az ez évi trend alakulását biztosan előre jelezni, az elnök szerint az első félév után jön el az ideje az éves előrejelzés újragondolásának.
Erdélyi szerint megfelelő vevőfinanszírozás nélkül nem várható érzékelhető javulás az értékesítésben - az egyesület reméli, hogy hamarosan a finanszírozási piac is megkezdi a kilábalást és olyan új termékekkel jelentkezik, ameylek a potenciális vevők számára elfogadhatóak és elérhetőek.
Az elnök lapunknak elmondta, hogy olyan finanszírozási termékekre lenne szükség, amely a kisebb céges vevőknek is biztosítja mindazt, amit a nagyoknak: a Lombard Lízing Zrt. kis flotta terméke például ilyen szempontból kedvező. A kormányzat euróalapú jelzálog-finanszírozási elképzelésének előtérbe helyezése is lendíthet a piacon - tette hozzá.
