A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke elmondta, a szövetséghez tartozó vállalkozások bonyolítják a belvízi export-import áruforgalom 15 és a belföldi személyforgalom 60 százalékát.
A szakemberek szerint mindenképpen szükség lenne a Duna hajózhatósági feltételeinek javítására, a hajózhatóság növelése ugyanis javíthatná a magyar áruk versenyképességét is. Az alacsony vízállás miatt az áruszállító hajók kevesebb árut tudnak szállítani, s ez éves szinten 9-10 milliárd forint veszteséget okoz áttételesen a magyar gazdaságnak - mondta Bencsik.
Sztankó Attila, a Személyhajósok Szövetségének titkára, az Európa-csoport ügyvezető tulajdonosa szerint csak Budapesten közel 50 olyan személyhajó található, amelynek üzemeltetői turisztikai, rendezvényhajózásból próbálnak megélni. A tevékenység azonban nagyon szezonális, a cégek bevételének 80-90 százaléka az esti órákban keletkezik.
A hajós cégeknek lépniük kell, ezért fordultak a Budapesti Közlekedési Központhoz, ahonnan nem pénzt, csak lehetőséget kérnek ahhoz, hogy bekapcsolódhassanak a közösségi közlekedésbe. Két cég két hajóval, saját kockázatvállalással indulna még idén.
A járatok a Boráros tér és a Margitsziget között közlekednének, a hajók félóránként követnék egymást, s mindkét parton kikötnének, a jegyár pedig nem haladná meg az ezer forintot - mondta érdeklődésünkre Sztankó.
A próbaüzem befektetési költsége szinte nulla. Horváth Imre hajóskapitány szerint a hajózás fejlesztéséhez elengedhetetlen a magyar hajósképzés újraszervezése, s egy képzési központot szeretnének létrehozni.
