A KSH a múlt évi negyedéves adatokat is módosította, melyek szerint az első három hónap során éves szinten nem 2,9, hanem 3,1 százalékkal nőtt a GDP, míg áprilistól júniusig 3,1 százalékos volt az emelkedés a korábban közölt 3,0 százalék helyett. A harmadik negyedéves adatokat 3,5-ről 3,7 százalékra módosították, az utolsó három havi bővülés pedig 3,9 százalékos volt, szemben a korábban közölt 3,7 százalékkal. A tavalyi első félév során a bővülés 3,1 százalékos volt, a korábban közzétett 2,9 százalék helyett, míg az első kilenc hónap GDP-adata 3,1-ről 3,3 százalékra változott.
Az eljárás nem meglepő, hisz a GDP-adatokat rendszeresen ellenőrzik és korrigálják, így előfordul, hogy csak hosszú évek alatt alakul ki a végleges érték.
