A NAPI Gazdaság hét makroelemző megkérdezésével készített felmérése szerint januárban éves összehasonlításban 4,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, a havi infláció pedig 1,2 százalékot tett ki. A legderűlátóbb szakértő 4,4 százalékos éves árindexet vár, a leginkább pesszimista előrejelzés pedig 5 százalékos rátával számol. A KSH holnap publikálja a januári adatot.
Decemberben az előzetesen várt 5,1 százalék helyett mindössze 4,8 százalékos volt a pénzromlás és sokan úgy vélik, hogy nagy részben ennek volt köszönhető a forint melletti spekulációs támadás megindítása is. A prognózisok és a tényadat közötti eltérés nagy részben az élelmiszerek és az üzemanyagok árindexeire volt visszavezethető és az elemzők a tartós fogyasztási cikkek árszintcsökkenésével kapcsolatban is túl visszafogottnak bizonyultak.
A prognózisok többsége szerint januárban havi szinten az élelmiszerek árufőcsoportja mutatta a legdinamikusabb drágulást, de látványosan – 1,5–1,7 százalékkal – emelkedett a szolgáltatások, illetve az egyéb cikkek és üzemanyagok részindexe is. Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír Rt. közgazdásza úgy véli, hogy a kenyér, az édességek és a tejtermékek is 2–4 százalékkal drágultak, így összességében az élelmiszer-infláció 1,9 százalékos volt. Nem így látja Nyeste Orsolya, a Postabank elemzője, aki szerint idén mérsékeltebbek voltak az áremelések, mint egy évvel korábban, a teljes árufőcsoport pedig mindössze 0,5-0,6 százalékkal drágult.
Az elemzők körében teljes az egyetértés, hogy az idei első hónapban leginkább a ruházati termékek árszintje csökkent decemberhez képest, a 2,0–2,5 százalékos deflációs előrejelzést mindenki szezonális hatásokkal magyarázza. A tartós fogyasztási cikkektől a többség stagnálást vár, de Kovács György, a Budapest Economics szakértője szerint – szintén szezonális okok miatt – akár kismértékű áremelkedés is elképzelhető ezen a soron. Az elemzők szerint a forint elleni spekuláció miatt gyengülő árfolyam nem hagy nyomot a januári statisztikán. A szakértők nagy része szerint nem teljesül a jegybank idei inflációs célkitűzése, a legtöbben abban sem bíznak, hogy 5 százalék alatt lesz a decemberi ráta.
