Legkevesebb 20 magyar turista, köztük gyerekek is Zanzibáron rekedtek. A repülőjüket nem sokkal az indulás előtt törölték, miközben megszűnt az internetszolgáltatás is a szigeten – írta a Blikk.
Az országban zajló választások miatt hatalmas a káosz.
Samia Suluhu Hassan elnököt hirdették ki Tanzánia elnökválasztásának győztesévé, aki biztosította magának a lehetőséget, hogy újabb ciklust töltsön ki – közölte a BBC. Közben az ország forrong. Az AP hírügynökség jelentése szerint a zanzibári ellenzék „tömeges csalásról” beszélt.
A választási bizottság szerint a Mama Samiaként ismert Hassan a leadott 32 millió szavazat 98 százalékát szerezte meg. A nemzetközi megfigyelők azonban aggodalmukat fejezték ki az átláthatóság hiánya és a zavargások miatt.
A hatóságok meghosszabbították a kijárási tilalmat.
A tüntetések pénteken is folytatódtak, Dar es Salaam kikötővárosában és más városokban az emberek utcára vonultak, leszakították Hassan plakátjait, megtámadták a rendőrséget, a szavazóhelyiségeket is. A tüntetéseket többnyire fiatalok vezetik, akik tisztességtelennek bélyegezték a választásokat. Azzal vádolják a kormányt, hogy aláássa a demokráciát azáltal, hogy elnyomja a fő ellenzéki vezetőket – az egyikük börtönben van, egy másikat pedig technikai okokból kizártak.
Az ellenzéki Chadema párt szóvivője az AFP hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy 700 ember halt meg a biztonsági erőkkel való összecsapásokban, míg egy tanzániai diplomáciai forrás a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy hiteles bizonyítékok vannak arra, hogy legalább 500 ember halt meg, és ugyanennyi sérült lehet. Mahmúd Kombo Thabit külügyminiszter az erőszakot „néhány elszigetelt incidensnek” nevezte.
Hassan 2021-ben lépett hivatalba Tanzánia első női elnökeként John Magufuli elnök halálát követően. A kezdetben még demokratikus vonásokat mutató 61 éves államfő elődjéhez hasonlóan egyre nehezebben tolerálta az ellenzéki hangokat, a rendszer pedig ismét elnyomóvá vált.
Szijjártó Péter is megszólalt:
„Jelenleg nincs tudomásunk veszélyben lévő magyarokról a térségben, de folyamatosan nyomon követjük az eseményeket” – közölte csütörtökön. Hozzátette azt is, hogy a délelőtt folyamán a konzuli védelemre regisztrált magyar állampolgárok mindegyikének közvetlen üzenetet küldtek a Konzinfo applikáción keresztül, és folyamatosan tartják a kapcsolatot a térségben tartózkodó magyarokkal.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a helyszíni tudósítások arról számoltak be, hogy Tanzániában lövéseket lehetett hallani, továbbá a tüntetők felgyújtottak egy rendőrkapitányságot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője