Etiópia megerősítette, hogy Marburg-vírusjárvány tört ki az ország déli régiójában, Dél-Szudán határának közelében. A rendkívül magas halálozási arányáról ismert, vérzéses lázat okozó kórokozó a WHO tájékoztatása szerint ugyanahhoz a törzshöz tartozik, amelyet korábban több kelet-afrikai országban is azonosítottak. A járvány kitörésének híre újra felveti annak veszélyét, hogy a vírus akár Európába is eljuthat, ahogyan 1967-ben megtörtént, amikor Marburg városába közép-afrikai kutatási célú majmokkal hurcolták be.
A jelenlegi adatok szerint kilenc megerősített esetet tartanak nyilván, köztük egészségügyi dolgozókat is. A WHO szerint Etiópia gyorsan reagált, ám a térség egészségügyi infrastruktúrája túlterhelt, Dél-Szudán pedig hét éve polgárháború sújtotta állapotban van, ami tovább növeli a kockázatokat.
A Marburg-vírus a gyümölcsevő denevérekből terjed, a fertőzés pedig rendszerint állatról kerül át emberre, gyakran bányákban vagy barlangokban történő tevékenység során. Emberről emberre a kór közvetlen érintkezéssel, testnedvekkel vagy szennyezett anyagok révén terjed. A betegség kezdeti tünetei magas lázzal, erős fejfájással és izomfájdalommal jelentkeznek, majd sok esetben egy héten belül súlyos, életveszélyes vérzés alakul ki.
A vírusra jelenleg nincs jóváhagyott, specifikus gyógymód. Sürgősségi helyzetekben különböző terápiákat próbáltak ki: Ruanda például a Gilead Sciences által fejlesztett, eredetileg az Ebola ellen tesztelt remdesivir vírusellenes készítményt kapta meg korábbi járvány idején. A korai, támogató kezelés, például a folyadékpótlásos infúzió számottevően javíthatja a túlélési esélyeket.
A WHO 300 ezer dollárt szabadított fel sürgősségi alapjából Etiópia támogatására, és vizsgálócsoportot, valamint védőfelszereléseket is küldött a helyszínre, köztük az egészségügyi személyzet számára készült védőruhákat és egy izolációs sátrat.
A legnagyobb kérdés most az, hogy sikerül-e megakadályozni a kór határokon átnyúló terjedését, hiszen ha a Marburg-vírus Etiópián túlra jut, gyorsan rendkívül veszélyessé válhat - írja a Világgazdaság.