Nem biztos, hogy ilyen utazási izgalmakra vágytak a nyaralók a Spanyolország déli részén lévő, Castell de Ferro-i El Sotillo strandon, ahol vasárnap délután embercsempészek a semmiből feltűnve tucatnyi illegális marokkói bevándorlót raktak le a part mentén, akik menekülni próbáltak, ám végül zajos, – szemtanúk szerint példátlan és abszurd – akció bontakozott ki a vakációzok nagy megdöbbenésére.
Bűnözők hajója kúszott a fürdőzők közé
Az általában nyugalmas, külföldi turistákkal teli nyaralóövezetben váratlanul egy zsúfolt, felfújható csónak közeledett nagy sebességgel a parthoz, egyenesen a strandolók közé.
Az interneten keringő videófelvételeken látható, ahogy a többnyire fiatal férfiak kiugranak a csónakból a vízbe, és minden irányba szétszóródnak – némelyek elszaladtak a parton, mások megpróbáltak észrevétlenül beolvadni a tömegbe – számol be az ausztriai Oe24 a felvételek alapján.
A helyi Ideal című lapnak egy étteremtulajdonos elmondta: először azt hitték, hogy egy kirándulóhajóról van szó, de amikor ugrálni kezdtek róla az utasok, akik vízbe dobták a holmijukat, már látták, hogy ez nem egy szokványos túra, hanem embercsempészek akciója.
Ami a legmeglepőbb volt, hogy az érkezők először nem tűntek sietősnek, és idegesnek sem. A hajó egyenesen a legzsúfoltabb, nyaralókkal teli területre hajtott be, mindössze öt méterre a parttól megállva – idézte fel.
Felbőszült turisták szaladtak a migránsok után
A szemtanúk szerint körülbelül tíz-tizenhárom, feltehetően marokkói származású férfi tartózkodott a fedélzeten és vegyült a pihenő családok közé.
Néhányan viszont nem nézték tétlenül a megdöbbentő jelenetet, hanem közbeléptek: az egyik felvétel szerint több strandoló a menekülő migránsok után eredt – volt, aki a földre lökve állította meg a hívatlan vendégeket, míg mások papucsban, úszónadrágban tartották fogva őket, amíg kiérkeztek a rendőrök.
A Castell de Ferro-i rendőrség szóvivője szerint a vízimentők azonnal riasztották a polgárőrség közeli laktanyájából a Guardia Civilt, akik végül kilenc embert tudtak begyűjteni.
Őket orvosi ellátásban részesítették, majd egy ideiglenes befogadóközpontba szállították – számolnak be az X-en.