A litván hatóságoknak alapos oka van feltételezni, hogy az orosz katonai hírszerzés szervezte és finanszírozta a 2024-es vilniusi IKEA-áruház felgyújtását – jelentette ki a baltikumi ország főügyésze.
Az Euronews azt írja, a hétfői közlemény szerint
az incidens fő gyanúsítottja az „orosz katonai és biztonsági szolgálatokkal” állt kapcsolatban, és pénzt fogadott el egy Litvániában és Lettországban is merényleteket tervező terrorszervezet tagjaként.
A külföldi állampolgár, aki a támadás idején kiskorú volt, többször járt Lengyelországban és Litvániában, hogy információkat gyűjtsön és megtervezze a gyújtogatást. Az illetőt letartóztatták, miközben Rigában hasonló támadást követett el.
A litván főügyész szerint a gyanúsított révén az oroszok célja az volt, hogy megfélemlítse és megossza a litván és a lett társadalmat az ilyen támadásokkal, és nyomást gyakoroljon a hatóságokra, hogy hagyják abba Ukrajna támogatását.
A kommünikéből arra is fény derül, hogy
a vádhatóság az ügyet terrorcselekményként kezeli.
Emlékeztettek, Donald Tusk lengyel miniszterelnök az esetet illetően az X-en azt írta, Litvánia vizsgálata „megerősítette a gyanúnkat, miszerint a vilniusi és varsói bevásárlóközpontok felgyújtásáért az orosz titkosszolgálatok felelősek”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Népszerű állampapír vált alacsonyabb kamatra

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Levámolja a Sheint és a Temut az unió

Szijjártó eloszlatta a homályt: ekkor lesz kész a Budapest-Belgrád vasútvonal

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót

Kezdhetünk aggódni? Kína szép csendben világelső lett ebben az energetikai szektorban
