Megérkeztek az első politikusi reakciók az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági szavazásról.
Mint azt korábban megírtuk,
az elnök személyéről csütörtök délben szavazott az Európai Parlament:
360 nem, 175 igen és 16 tartózkodás mellett elbukott a hivatalosan az Európai Bizottság, valójában azonban Ursula von der Leyen ellen irányuló bizalmatlansági indítvány.
Magyar Péter: összenő, ami összetartozik
„A Tisza soha nem szavazná meg sorsdöntő európai kérdésben egy magyargyűlölő párt javaslatát. A Fidesz ma megtette” – írta közleményében Magyar Péter.
A Tisza Párt első embere szerint Orbán pártja ma megszavazta annak a román nacionalista pártnak, az AUR-nak a kezdeményezését, amelynek vezetője magyar sírokon taposott. „Összenőtt, ami összetartozik” – közölte, majd hozzátette: az Európai Parlament többsége ugyanakkor elutasította az Orbán-Simion paktumot. A magyar miniszterelnök nemcsak Magyarországon, de Európában is egyre kisebbségben van.
Ami ma történt, az fekete betűkkel íródik be a magyar történelembe: soha nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval. Orbán Viktor Simion melletti korábbi kiállása, a Magyarországon nyomtatott kampánykiadvány Orbán és Simion arcképével, most pedig a közös szavazás, mind egy irányba mutat. Ez az összeborulás lehet, hogy Putyinnak jó hír. De biztosan rossz hír az erdélyi és partiumi magyaroknak. És Magyarországnak is
– hangsúlyozta Magyar Péter.
„Ráadásul információink szerint már tárgyalások folynak arról is, hogy Simion képviselőit felvegyék Orbán európai pártjába. Szégyen, gyalázat!” – zárta gondolatait Magyar.
Orbán Balázs: a Tisza és a DK volt a kulcs
„A Tisza-DK-szövetség kimentette Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) elnökét – írta Orbán Balázs Facebook-oldalán csütörtökön.
A miniszterelnök politikai igazgatója hozzátette: „az ukránbarát, háborúpárti politika folytatódik Brüsszelben, amíg ki nem söpörjük”.
A politikus ezzel kapcsolatban elmondta: ami késik, nem múlik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről