November 4-én, nem sokkal a felszállás után lezuhant a UPS MD-11 típusú teherszállító repülőgépe a Kentucy államban található louisville-i repülőtéren. A balesetnek 14 halálos áldozata van.

A CNN által közreadott felvételeken az látszik, hogy egy kétszer egysávos útszakasz fölött húz át a több mint 30 éves gép, miközben olyan alacsonyan szállt, hogy az út mellett lévő villanyvezetéket elszakította, majd hatalmas lángba borul.

A lapnak az irányítótorony egyik tanúja úgy nyilatkozott, bár a felszállási sebesség a repülőgép típusának megfelelő volt, maga az emelkedés viszont nem.

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács jelentése szerint a felszállás előtt anyagfáradás miatt a gép bal hajtóműve leszakadt.