Egyre aggasztóbb módon lepik el a közösségi médiát a mesterséges intelligencia által generált képek, amelyek hatása sokszor nehezen felmérhető. Ennek újabb példája egy texasi középiskola esete, ahol hamis AI-fotók keltettek pánikot a szülők körében.
A Bellaire Középiskolában tűzriadó szólalt meg. A diákok először rutinszerű gyakorlatra gyanakodtak, ám hamar kiderült, hogy valódi problémáról van szó: egy klímaberendezés kezdett füstölni. A houstoni és a bellaire-i tűzoltók a helyszínre vonultak, látható tüzet nem találtak, de kisebb mennyiségű füstöt észleltek az iskola szellőzőrendszeréhez csatlakozó öltözőszekrény mellett. A vizsgálat végül freonszivárgást állapított meg, amelyet gyorsan és biztonságosan elhárítottak. Az iskola vezetése értesítette is a szülőket, hogy a helyzet megoldódott.
A valódi riadalom azonban ekkor kezdődött. A szülők üzenetküldő alkalmazásokban olyan fotókat kaptak, amelyeken az iskola tetejéből hatalmas lángok csapnak ki - írta a hvg.
Később kiderült, hogy a felvételt mesterséges intelligencia készítette, semmi köze nem volt a valós eseményekhez. A megtévesztő képek pillanatok alatt elterjedtek, és sokan azonnal a rendőrséget hívták, ezzel feleslegesen terhelve a segélyhívó vonalakat.
A helyi rendőrség rövid időn belül Facebook-posztban reagált, tisztázta, hogy nincs tűz, a terjedő képek hamisak. „Minden diák és alkalmazott biztonságban van. Kérjük, segítsenek megállítani a félretájékoztatást a hivatalos közlemény megosztásával” – állt a bejegyzésben.