A francia szakszervezetek által kihirdetett országos sztrájk legutóbbi hulláma csütörtökön tetőzött, amikor 200 város utcáira vonultak ki a tüntetők országszerte. Követelésük többek között érinti a kiadáscsökkentéseket, valamint a magasabb adók követelését a gazdagoktól – írja a Euronews.

Párizsban több ezer munkás, nyugdíjas és diák indult csütörtök délután a Place d'Italie-ről, az Eiffel-torony pedig a sztrájk miatt kénytelen volt tájékoztatni a látogatókat, hogy a demonstráció miatt zárva tartanak.

A szakszervezetek arra sürgetik Sébastien Lecornu miniszterelnököt, hogy hagyjon fel elődje által javasolt költségvetési intézkedésekkel, amelyek között szerepel a szociális ellátások befagyasztása és olyan megszorító intézkedések, amelyek sokak szerint tovább rontják az alacsony fizetésű és középosztálybeli munkavállalók vásárlóerejét. Emellett a leggazdagabb francia állampolgárok magasabb adóztatását is követelik.

A tüntetéshullámról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk. 

 Egy tüntető Macron francia elnök bábuját tartja a kezében, miközben több ezer ember vonul át Párizs központján az országos tüntetések és sztrájkok során, amelyek a francia költségvetési reformok ellen irányulnak, 2025. szeptember 18-án, Párizsban, Franciaországban.
Kép: Getty Images, Kiran Ridley

Mindeközben a francia légitársaság dolgozói is sztrájkba kezdenek október 7 és 10 között, ezzel tiltakozva a fizetésükkel és munkakörülményeikkel kapcsolatos viták miatt – írja az Index.

A francia légi forgalmi sztrájk következményeként a jövő héten akár százezer utast is érinthet a különböző járatok törlése, főként azoké, amelyek a francia légteret átrepülve érintik, oda érkeznek, vagy onnan indulnak. A légitársaság igazgatója, Michael O’Leary figyelmeztetést adott ki, amely szerint a sztrájk súlyos fennakadásokat okozhat az európai légi közlekedésben, és sürgette az Eurocontrol és a kormányzat beavatkozását az átrepülő járatok védelme érdekében.

O’Leary hozzátette, a munkabeszüntetés a Ryanair számára körülbelül 20 millió font veszteséget jelent, azonban a történet fő vesztesei a társaság ügyfelei lesznek.

Ez körülbelül százezer utast jelent, akiknek a járatait szükségtelenül törlik jövő szerdán és csütörtökön.

Egy átlagos napon körülbelül 3500 járatot üzemeltetünk, ezek közül körülbelül 900 járat keresztezi a francia légteret, és ezeknek körülbelül kétharmadát, mintegy 600 járatot, naponta törölnek, ha légiforgalom-irányítói sztrájk van

 – mondta Michael O’Leary.

A Ryanair-vezérigazgató kiemelte, elismeri a francia munkavállalók sztrájkjogát, de úgy véli, hogy az Eurocontrol – European Organisation for the Safety of Air Navigation, Európai Légi Forgalmi Biztonsági Szervezet – beavatkozhatna a légterek működésének fenntartása érdekében. 

Drasztikus megoldás híve a Ryanair szókimondó vezére: lelőné ezeket a gépeket

Michael O’Leary szerint az európai országoknak azonnal le kellene lőniük azokat a pilóta nélküli gépeket, amelyek megzavarják a légi közlekedést.
Bővebben>>>