Jacek Dobrzynski, a titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter szóvivője csütörtökön közölte az X felületén, hogy terrortámadás tervezésének gyanúja miatt őrizetbe vettek a lengyelországi Olsztyn városában egy 19 éves férfit, majd a két, vele egyidős társát is. 

A három letartóztatott férfi az interneten gyűjtött információt többféle lőfegyver kezeléséről, lőállásokról és egyéb harci cselekményekről.

Ezen felül katonai-taktikai jellegű edzéseket tartottak, és olyan tömeggyilkosok tevékenységét is tanulmányozták, mint Anders Breivik, Brenton Tarrant és Timothy McVeigh. 

Kettő férfi esetében a bíróság előzetes letartóztatást rendelt el, a harmadik pedig szabadlábon védekezik – jelenti az MTI tudósítója.

Brüsszel fellélegezhet, a miniszterelnök most megúszta a leszámolást

Szerda délután szavazott a Szejm a lengyel kormány sorsáról, azonban a regnáló kormánykoalíció a zöld lámpa ellenére továbbra is ingatag lábakon áll, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint egy ellenzéki koalíció váltaná őket, amennyiben most lennének a választások. Lengyelország több kihívás előtt áll. Olvasson itt a miniszterelnök elleni bizalmi szavazásról!