Három amuri, más néven szibériai tigriskölyköt altattak el a lipcsei állatkertben születésük után néhány nappal - írta meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A német lap beszámolója alapján a kölykök szerda este születtek. Anyjuknak, Juskának ez volt az első alomja, és a még tapasztalatlan nagymacska néhány órával a születés után elfordult utódaitól.

Az állatkert bejelentése szerint ezért a három fiatal amuri tigrist meg kellett kímélni a további szenvedéstől.

„A két nap alatt, amit anyjuk gondoskodása nélkül töltöttek, a kistigrisek fáztak és egyre gyengébbek lettek. Ezen a ponton, amikor a kölykök már nem mutattak semmilyen aktív viselkedést, fel kellett lépnünk és felelősségteljes súlyos döntést hoznunk” – magyarázta Andreas Bernhard állatorvos.

Hozzátette, hogy a gondozók általi, kézi nevelést szándékosan kizárták, mivel „az utódok anyamacska általi nevelése, valamint az utódok anyától való tanulása elengedhetetlen a természetes viselkedés elsajátításához”.

„Az ilyen viselkedés érzelmileg szomorú emberi szempontból, de az állatvilág része" - idézte a lap Jörg Junholdot, az állatkert igazgatóját, aki nem mondott le arról, hogy Juskának újabb utódai szülessenek a jövőben.

Az állatkert a Facebook-on is beszámolt a szomorú esetről. Miként a 444 idézte, azt írták:  „Az első néhány óra ígéretes volt – Juska ösztönösen gondoskodott utódairól. Csütörtök délutántól azonban érdeklődése alábbhagyott (…) Ma nehéz szívvel kellett közbelépnünk, és el kellett altatnunk a három legyengült kölyköt, hogy megkíméljük őket a további szenvedésektől.”

A PETA állatvédő szervezet bejelentette, hogy az ügyben büntetőfeljelentést tesz annak kivizsgálására, hogy jogszerű volt-e az állatok elpusztítása.