Az Európai Unió tagállamai közült egyedül Magyarország nem írt alá azt a közleményt, amelyet az EU szerbiai küldöttsége tett közzé az újvidéki tragédia egyéves évfordulójával kapcsolatban – írta meg a 24.hu a Telex észrevétele alapján.

A vajdasági városban 2024. november 1-jén egy vasútállomás épületszerkezete omlott össze, amely 16 ember halálát okozta, és súlyos társadalmi-politikai válságot indított el Szerbiában.

A dokumentumban az EU ismételten részvétét fejezte ki a halálos áldozatok családjai felé, és kiemelte: 

a béke, a sajtószabadság és a gyülekezés szabadsága az Unió alapértékei, amelyeket minden tagállamnak védenie kell.

A közlemény a feszültségek csökkentésére és az erőszak elkerülésére szólította fel a szerb társadalmi szereplőket.

A hírportál hozzátette, hogy a nyilatkozatot az EU valamennyi tagállama aláírta, Magyarország kivételével, holott az Orbán-kormány folyamatosan lobbizik Szerbia uniós tagsága mellett.

A Telex megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy megerősítsék az információt, illetve magyarázatot kértek arra, miért maradt ki Magyarország az aláírók közül, ám válasz egyelőre nem érkezett.

A helyzetet tovább élezte, ami a magyar egyetemistákkal történt hétvégén a szerb határon:

a csendes megemlékezésre tartó fiatalok közül többet visszafordítottak, eszközeiket – például walkie-talkie-kat, matricákat, kitűzőket – elkobozták, két lányt pedig fehérneműre vetkőztettek. 

A 30 fős csoportból csak 11-en jutottak be Szerbiába, a visszautasított diákokat pedig a szerb hatóságok „nemzetbiztonsági fenyegetésnek” minősítették.

A magyar külügyminisztérium annyit közölt, hogy hozzájuk eddig nem érkezett bejelentés sem magyar állampolgárok, sem a szerb hatóságok részéről, ha ez megtörténik, akkor megteszik a szükséges lépéseket.