Jelenleg közel 300 ezer aláírás gyűlt össze a Kreni-Promeni ellenzéki mozgalom petíciója kapcsán, amely független nemzetközi vizsgálatot követel a békés tüntetők ellen használt hangágyú miatt – írja a Délhír.info.
A petíciót az ENSZ, az Európa Tanács és az EBESZ képviselőinek is elküldték, és a következőket követelik:
- független vizsgálat az említett eszköz orvosi, jogi és műszaki hatásairól;
- az elrendelésért és végrehajtásért felelős személyek azonosítása és felelősségre vonása;
- a hangfegyverek békés civilek elleni alkalmazásának nemzetközi tilalma.
A hangágyút szombaton egy nagyszabású belgrádi tüntetésen, minden figyelmeztetés nélkül vetették be a hatóságok, aminek nyomán óriási pánik tört ki.
A hangeszköz alkalmazása során erős hanghullámokat bocsájt ki, amelyek halláskárosodást, dezorientációt és egyéb egészségügyi problémákat okozhatnak. A petíciót már nemzetközi szervezetekhez is eljuttatta a Kreni-Promeni mozgalom.
A Szabad MagyarSzó szerint a szerb belügyi tárca határozottan állítja, hogy tagjai nem használtak hangágyút, és kizárólag a törvény által előírt módon biztosították a felvonulást, nem támadtak a tömegre. A hivatalos közlemény szerint kivizsgálják az incidenst.
A hallgatók képviselői azonban kiemelték, hogy még azoknak is kellemetlen tapasztalatban volt részük, akik a hangágyú hangjától távol voltak. Egyeseknél olyan tünetek alakultak ki, amelyek a robbanás után még órákig érezhetőek voltak.
Kiderült a nyomós ok, amiért elözönlik az utcákat a rendőrök
Sajtótájékoztatón jelentette be a rendőrség, hogy miért tart megemelt létszámmal ellenőrzést csütörtök 0 órától következő szerda délig. Mint elmondták, nem engedik, hogy szélsőséges csoportok bárkit megtámadjanak.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Az Apple trükkje: így kerülné ki a vámháborút

Ismét kísért az egészségügy ősellensége: friss számok érkeztek

Demkó Attila: A remény óriási erő, az ukrán hadsereg még nincs az összeomlás küszöbén

Itt az OTP rendkívüli tájékoztatása: jöhet a visszavásárlás

A szlovákok így kezelik a lakhatási válságot, érdemes tőlük tanulni
