Nyilvánossá vált Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök végrendelete, miután Arrigo Roveda, a családot képviselő közjegyző letétbe helyezte azt a monzai bíróságon – írja a BBC.
Az egykori olasz kormányfő legidősebb, első házasságából született gyermekei, Marina és Pier Silvio Berlusconi mindketten vezető szerepet töltenek be az üzlet egyes területein: ők egyenlő arányban, együttesen mintegy 53 százalékos részesedéssel rendelkeznek majd a Fininvest családi holdingban.
Silvio Berlusconi második házasságból született gyermekei a Fininvest további 21 százalékához jutottak hozzá, azonban a csoportot Marinának és Pier Silviónak közösen kell vezetnie.
Berlusconi öt gyermeke korábban közleményben közölte, hogy egyetlen részvényes sem fog teljes körű egyéni ellenőrzést gyakorolni a Fininvest SpA felett.
A részvények a család részesedésének eladására vonatkozó spekulációk miatt emelkedtek, de Pier Silvio Berlusconi, az MFE vezérigazgatója a héten azt mondta, hogy soha nem került szóba az eladás, és a vállalat ragaszkodik európai növekedési terveihez.
Berlusconi a végrendelet másolata szerint továbbá egyenként 100 millió eurót hagyott halálakor élettársára, Marta Fascinára és öccsére, Paolóra, emellett további 30 millió eurót hagyott a 2014-ben maffiával való összejátszásért elítélt Marcello Dell'Utrira is, aki hosszú távú üzlettársa és közeli barátja volt.
A Berlusconi név megkerülhetetlen marad az olasz közéletben
Silvio Berlusconitól végleg elbúcsúztak ugyan az olasz és nemzetközi vezetők, Olaszországban azonban tűzközelben továbbra is gyakran felmerülhet a Berlusconi név. A volt miniszterelnök legidősebb lánya például szoros kapcsolatban áll Giorgia Meloni kormányfővel, üzleti befolyásuk miatt pedig szintén jelentős marad a Berlusconi família szerepe az olasz gazdaságban. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot