Kisiklott a lisszaboni Gloria siklóvasút egyik kocsija szerdán, amely 16 ember életét követelte. A portugál légi és vasúti balesetek kivizsgálásával foglalkozó hivatal – GPIAAF – szombat esti jelentésében közölte:
a balesetet a két kabin közötti kábel szakadása okozta.
„A baleset napjának reggelén elvégzett tervezett szemle során nem észleltek rendellenességet a kábelen” – pontosították az ügynökség nyomozói első közleményükben, amely előzetes megállapításokat tartalmaz, nem pedig végleges következtetéseket.
A szombaton nyilvánosságra hozott vizsgálati eredmények szerint a baleset körülbelül 60 kilométer per órás sebességnél történt. A jelentés megállapította, hogy „az események kevesebb mint 50 másodperc alatt zajlottak le”.
A Gloria siklóvasút, amely jelenlegi formájában 1914-ben épült, két sárga kocsiból áll, amelyek ellensúlyrendszer segítségével váltakozva közlekednek egy 45 méteres szintkülönbségű pályán, 276 méteren keresztül, átlagosan 18 százalékos lejtőn.
A kocsikat egy kábel köti össze, amely egy nagy, forgatható keréken keresztül egyenlíti ki a súlyukat; ez a szerkezet a Calçada da Glória felső állomásán található földalatti műszaki helyiségben kapott helyet. A két kocsit összekötő kábel szintén a föld alatt fut.
Szeptember 3-án este 18 órakor a Gloria sikló kocsijai a megfelelő pozícióban álltak – írták, hozzátéve, hogy a fedélzeten tartózkodó utasok pontos száma még nem ismert.
Néhány perccel később a kabinok megkezdték útjukat, de röviddel az indulás után, mintegy hat métert megtéve a szerelvények elveszítették az összekötő kábel biztosította egyensúlyt. A 2-es kabin – az út alján –hirtelen hátrafelé kezdett gurulni, míg az 1-es kabin fentről lefelé egyre nagyobb sebességgel haladt, hiába próbálta a vezető lefékezni.
A Calçada végső szakaszán, körülbelül 170 méterrel az indulás után, a jármű a nagy sebesség miatt kisiklott és felborult. Az előzetes vizsgálat szerint a kocsi teljesen elvesztette irányíthatóságát: oldalával a bal oldali épület falának csapódott, aminek következtében a fa karosszéria szinte teljesen megsemmisült.
Ezután frontálisan nekiment egy lámpaoszlopnak és a sikló légi elektromos hálózatát tartó öntöttvas szerkezetnek, amely tovább súlyosította a károkat. A szerelvény végül egy másik épület sarkánál állt meg.
A tragédiában öt portugál és tizenegy külföldi vesztette életét, a legfrissebb adatok szerint mintegy húsz sérültje is van a balesetnek.