Az esküdtszék csütörtökön több mint 1,2 millió dollárt (426 millió forint) ítélt meg Robert De Niro volt személyi asszisztensének, és az egyik cégét találta felelősnek azért, hogy a nő mérgező munkahelyi környezetnek volt kitéve – számolt be róla az AP hírügynökség.

Bár az esküdtszék szerint a színészlegenda személyesen nem felelős a visszaélésekért, azt mondta, hogy cége, a Canal Productions nemi diszkriminációt követett el a volt asszisztens, Graham Chase Robinson ellen, és két alkalommal 632 142 dollárt kell kifizetnie neki.
De Niro, aki három napot töltött a kéthetes tárgyaláson – ebből kettőt a tanúk padján –, perek sorozatába keveredett Robinsonnal, mióta az 2019 áprilisában felmondott nála. Most viszont nem volt a tárgyalóteremben, amikor csütörtök délután megszületett az elsőfokú döntés.
A 41 éves Robinson mosolygott miközben kihirdették az ítéletet.
Miután az esküdtszék elhagyta a termet, megölelte az ügyvédeit. A bíróságon kívül sem tűnt el a széles vigyor az arcáról.
Több mint 20 millió forintnyi törzsutaspont ellopásával vádolta volt asszisztensét
A 80 éves világsztár 6 millió dolláros (2,2 milliárd forint) pert indított a volt asszisztense ellen. Robinson erre 12 millió dolláros ellenkeresettel válaszolt, azt állítva, hogy De Niro és a Canal Productions megsértették New York város emberi jogi törvényét. Robert De Niro állítása szerint volt asszisztense ellopta tőle 60 ezer dollár (22 millió forint) értékű légi törzsutaspontjait, amelyet a hét gyermekének szánt.

De Niro ügyvédei azt állították, hogy az asszisztens állandóan tévét nézett munkaidőben és készpénzt, ajándékkártyákat, számítógépeket és fényképezőgépeket is ellopott. Az asszisztens azt állította, hogy De Niro szexista megjegyzéseket intézett hozzá, és „sztereotip módon női munkaköri feladatokat adott neki, amelyek összeegyeztethetetlenek a beosztásával”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz