Az alig több mint 10 milliós lélekszámú Görögországban 36 milliós turistatömeg fordult meg 2024-ben. Ez pedig a görög turisztikai szövetség kutatóintézete, az INSETE adatai alapján
rekordszámú látogatót jelent.
A legtöbb, 5,7 millió turista Németországból érkezett, 13 százalékkal több mint egy évvel korában. A turisztikai szövetség szerint a növekvő tendencia az idén is folytatódni fog.
A rangsorban a második helyen a britek állnak 4,7 millió turistával, a harmadikon pedig a bolgárok 3 millióval.
A legnagyobb mértékben az Égei-tenger – Leszbosz, Híosz és Számosz szigeteket magában foglaló – északi területeinek népszerűsége nőtt a turisták körében: a látogatók száma 40 százalékkal nőtt tavaly az előző évihez képest.
Tavaly a turisták 230 millió vendégéjszakát töltöttek Görögországban, miközben
20 milliárd eurós forgalmat generáltak az ország gazdaságának.
Ez nagyjából 8 ezermilliárd forintnak felel meg.
Az átlagos tartózkodási idő hat éjszaka volt, az átlagos kiadás pedig 523 euróra rúgott. Az átlagos kiadásokban azonban nagy szóródás volt tapasztalható a különböző régiók között: egy Krétára tett út átlagosan 770 euróba fájt, míg az ország északnyugati Epirusz régiójába tett utazás 192 euróba került.
Az MTI emlékeztet, a turizmus a görög gazdaság egyik legfontosabb pillére. A kapcsolódó gazdasági tevékenységekkel együtt, mint például a beszállítói ágazat vagy a szolgáltatások az ország bruttó hazai termékének mintegy 30 százalékát generálja.