Donald Trump a lépéssel visszaállítani az ügynökség 1940-es években használt nevét, vagyis így a továbbiakban Védelmi Minisztérium helyett Háborús Minisztériumnak neveznék, Pete Hegseth pedig védelmi miniszter helyett háborús miniszter lenne. A rendelet szövege szerint a cél az, hogy az új név erőt és elszántságot sugározzon.
A tárca kezdetben másodlagos névként fogja az új nevet használni, amíg a kongresszus jóvá nem hagyja a névváltoztatás véglegességét, Trump ugyanis elnöki rendelet útján hivatalosan nem nevezheti át a tárcákat – írja a BBC.
A Fehér Ház nem közölt hivatalos számokat arról, hogy mennyibe is kerülne a kormányzat a névváltás, az amerikai sajtó becslése szerint azonban több száz ügynökségnél, emblémán, e-mail címen és egyenruhán kellene a megnevezést átírni, ami akár több milliárd dollárba is kerülhet.
Az Egyesült Államok fegyveres erőit felügyelő Védelmi Minisztérium a Háborús Minisztérium utódja, amely 1789-ben jött létre minisztériumi szintű szervként, és egészen 1947-ig működött.
A rendelet szövege szerint a Háborús Minisztérium elnevezés erőteljesebb üzenetet hordoz a készenlétről és az elszántságról, mint a Védelmi Minisztérium, amely csak a védelmi képességeket hangsúlyozza.
Szabotázs? Begőzölt a Pentagon, miután amerikai haditengerészeti romboló mellett szálltak el venezuelai vadászgépek
Nemzetközi vizeken került sor arra, hogy két venezuelai katonai gép haladt el közel egy haditengerészeti rombolóhoz, melyen amerikai felségjelzés állt. Úgy vélik, a drogellenes akcióikat gátolnák.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon