Az egy útra szóló párizsi metrójegy ára 2,15 euróról 4 euróra emelkedik, míg a városi buszjegy költsége 2,50 euróról 5 euróra ugrik július 20-tól (hat nappal a párizsi olimpiai játékok kezdete előtt). Szeptember 8-ig várhatóan nem lesz változás a francia fővárosi közösségi jegyárakat illetően –írja a The Guardian.
Sami Kennouzi, az RATP tömegközlekedési vállalatnál működő, a busz- és villamosközlekedésben dolgozókért felelős CGT szakszervezet képviselője elmondta, hogy a szakszervezetet nem kérdezték meg az emelésről, és csak akkor értesült róla, amikor a hatóság bejelentette azt.
Számunkra ez a jegyáremelés nem egyeztethető össze a közszolgáltatásról alkotott elképzelésünkkel, és egy ilyen globális esemény esetében mindez úgy hat, mintha a turisták és a helyi utasok számára egyfajta zsarolás lenne
– mondta Sami Kennouzi.
A város tisztviselői szerint a legtöbb rendszeresen utazót nem érintik a megemelt tarifák, mivel már rendelkeznek közlekedési bérlettel, amelynek ára várhatóan nem fog nőni. Azoknak, akiknek nincs bérletük, azt tanácsolják, hogy július 20 előtt váltsák meg azt.
Valérie Pécresse, az Ile-de-France regionális hatóság elnöke korábban azt mondta, hogy a jegyárak az állomásokon kialakuló torlódásokat hivatottak megakadályozni. Állítása szerint a jegyet pontosan azért határozták meg 4 euróban, hogy senki ne vegye meg.
Ráadásul még 3 központi metróállomást (Champs-Élysées, Clémenceau, Concorde és Tuileries) is lezárnak az ötkarikás játékok előtt.
Párizs nagyot bukhat az olimpián
A 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok közeledtével azt várják, hogy az esemény fellendíti majd a város és Franciaország gazdaságát, azonban a ráfordított pénzek nem biztos, hogy meg fognak térülni.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet