Végre kiderült, melyik ország állt a 2014-es robbantások mögött
Az Orbán Viktorral igen jó viszonyban álló cseh kormányfő elárulta, a több mint egy évtizede történt lőszerraktári robbantások mögött Moszkva állt.
Végre kiderült, melyik ország állt a 2014-es robbantások mögött
Az Orbán Viktorral igen jó viszonyban álló cseh kormányfő elárulta, a több mint egy évtizede történt lőszerraktári robbantások mögött Moszkva állt.
Medvegyev nem zárja ki, hogy a „neonáci” német kancellárt is elrabolják – Berlin keményen visszaszólt Moszkvának
A volt elnök, Putyin csereszabatos megmondóembere a caracasi eseményekre hivatkozva beszélt „elrablási forgatókönyvekről”, miközben kétségbe vonta Nicolás Maduro letartóztatásának jogosságát is.
Kék börtönruha, fejhallgató, bilincs – Maduro ártatlannak vallotta magát New Yorkban
Először jelent meg amerikai bíróságon a Caracasból elrabolt venezuelai elnök. Nicolás Maduro és felesége spanyol tolmácsolással követték az eljárást, miközben mindketten visszautasították a vádakat.
Kolumbia elnöke Venezuela után nem finomkodott, kész fegyvert fogni
Bekeményített a jelek szerint Gustavo Petro, aki rögzítette, bár ő maga nem volt katona, a hazája érdekében újra fegyvert fogna.
Ki nem találná, hova menekülne az iráni ajatollah, ha borul minden
A rendszer összeomlása esetén Irán legfelsőbb vezetője kereket oldana, és várhatóan ebben a fővárosban lelne menedékre. Nem csoda, többen már a halálát óhajtják.