Vlagyimir Putyin új vízumprogramot hirdetett azoknak, akik kiábrándultak a nyugati liberális politikájából, és inkább Oroszország „hagyományos értékei” között élnének. A „közös értékek vízumát” 2024 augusztusában vezették be elnöki rendelettel, és a célja, hogy „humanitárius segítséget” nyújtson azoknak, akik osztoznak Oroszország spirituális és erkölcsi nézeteiben – írja a horvát Večernji List hírportál.

Az ausztrál Russell például már meg is kapta a vízumot, és a Travelling with Russell nevű YouTube-csatornáján dokumentálta, ahogy belép az új életébe. 

Hasonló történetek sokasága jelenik meg a közösségi médiában: nyugati bevándorlók, akik szerint hazájuk túl messzire ment az LMBTQ-jogok, migráció és genderkérdések terén, és vonzóbbnak tartják az orosz konzervatív társadalmi rendet.

A vízumprogram célcsoportja azok az amerikai, európai, ausztrál vagy japán állampolgárok, akik állandó lakcímmel rendelkeznek, és hajlandók aláírni egy nyilatkozatot arról, hogy elutasítják saját országuk politikáját. 

Oroszul nem kell tudniuk, ahogy az orosz törvények vagy kultúra ismerete sem feltétel. A vízum három évre szól, de meghosszabbítható.

Az orosz hatalom így egyértelmű üzenetet küld: „Nézzétek, a Nyugat emberei hozzánk menekülnek, mert nálunk még vannak keresztény, hagyományos értékek” – magyarázza Katharina Bluhm szociológus. Ez nemcsak a külvilágnak szól, hanem a belső propagandának is.

A gyakorlat azonban nem mindig ilyen sima. A Telex beszámolója alapján 46 éves amerikai Derek Huffman például családostul költözött Oroszországba, hogy gyermekei „távol kerüljenek az LMBTQ-lobbitól”. Belépett a hadseregbe, abban bízva, hogy így gyorsabban orosz állampolgársághoz juthat. Ehelyett:

  • nem értette a katonai képzést, mert nem beszél oroszul,
  • két hét után a frontra küldték,
  • nem haditudósítóként vagy hegesztőként, ahogy remélte,
  • hanem fegyverrel harcol az ukrán fronton.

Felesége szerint férjét félrevezették a toborzás során, és bár már egy hónapja szolgál, a család még egyetlen rubelt sem látott a katonai fizetésből.