Egyre több nyaralni vágyó dönt úgy, hogy inkább tavasszal vagy ősszel indul neki a vakációnak. A döntésüket nagyban befolyásolja, hogy az utószezonban nincs kánikula, tömegnyomor, és még a szállásárak is alacsonyabbak.
Az ebben az időszakban történő utazások egyre népszerűbbek. Ez a tendencia hozzájárulhat a túlturizmus enyhítéséhez, miközben növeli a repülőgépek és a szálláshelyek kihasználtságát a téli és tavaszi hónapokban.
Ez az egyensúly azonban csak úgy valósulhat meg, hogyha az iparágak valódi erőfeszítéséket tesznek az üdülőhelyek nyitvatartása és a csúcsidőn kívüli utazások vonzerejének növelése érdekében, valamint hozzájárulhatna a népszerűségéhez az iskolai szünetek rugalmassága is.
Görögország jól jár a jelenséggel
A görög légitársaság, az Aegean Airlines pénzügyi teljesítménye javult az október-decemberi időszakban. Ez az Athén és Thesszaloniki közötti utazások számának növekedésének köszönhető, amelyet részben a klímaváltozásnak és az enyhébb téli hőmérsékletnek tulajdonítanak, ami a kereslet fokozatos kiegyenlítődését eredményezte – mondta márciusban Eftichios Vassilakis, a légitársaság elnöke.
A Görög Nemzeti Bank adatai szerint novemberben a Görögországba érkező turisták száma 24 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Az Airbnb és a Vrbo hirdetéseit nyomon követő AirDNA szerint Európa rövid távú bérleti piaca is nagyobb keresletet tapasztal ősszel; a lefoglalt éjszakák száma 2024 októberében 18 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, és 31 százalékkal haladta meg a 2019 októberében regisztrált összeget. A nyaralók kihasználják az alacsonyabb szezonon kívüli árakat, hogy drágább ingatlanokat foglaljanak, és a nyári csúcsidőszak ma már kisebb részét képezi a népszerű üdülőhelyek éves teljes keresletének.
Ez a kialakulóban lévő változás csak akkor lesz sikeres, ha az utazási ipar összehangoltan teszi elérhetőbbé és vonzóbbá a csúcsidőn kívüli látogatásokat, miközben figyelembe veszi a helyi lakosok aggályait – írja a Bloomberg.