Németország azt tervezi, hogy modernizálja a fő biztonsági hatóságait, és a mesterséges intelligenciát is bevonja a szervezett bűnözés elleni küzdelembe, miközben szigorításokat vezet be a pénzügyi bűncselekmények, a pénzmosás és a kábítószerrel kapcsolatos bűnügyekkel szemben - közölte szerdán a berlini pénzügyminisztérium, a belügyminisztérium és az igazságügy-minisztérium.
Közben az MTI arról is beszámolt, hogy az országban razziákat és házkutatásokat tartott szerdán a rendőrség náci ideológia és más szélsőséges nézetek internetes terjesztése ellen. A wiesbadeni székhelyű szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) közlése szerint az ügyek elsősorban közösségi médiában közzétett bejegyzésekhez kapcsolódnak.
A rendőrök ingatlanokat kutattak át, mobiltelefonokon tárolt adatokat vizsgáltak át, és elektronikus eszközöket foglaltak le. Egyes gyanúsítottakat rendőrségi meghallgatásra idéztek be, másokat otthonukban kerestek fel a bizonyítékok lefoglalása érdekében. Az eljárások valamivel több mint fele a szélsőjobboldalhoz kapcsolódik, de baloldali és vallási indíttatású ügyeket is vizsgálnak.
Az akciót koordináló bűnügyi hivatal közölte: a nyomozások során felbujtás, betiltott vagy terrorista szervezetekhez köthető jelképek használata, bűncselekmények éltetése, valamint sértő tartalmak miatt merült fel gyanú.
A minisztériumok célja továbbá modernizálni a vámhatóságokat és a BKA-t többek között azzal, hogy kiterjesztik a jogkörét és a technikai képességeit, továbbá növelik a létszámot. A BKA szerint a szervezett bűnözés jelenti a legnagyobb fenyegetést a belföldi biztonságra, az elmúlt évben mintegy 2,64 milliárd euró (990 milliárd forint) kárt okozva.
Klingbeil ismertette azt is, hogy a vámhatóságok és a BKA kölcsönösen hozzáférnek egymás adataihoz, és mesterséges intelligenciát alkalmaznak az elkövetők azonosításához és a hatalmas információs tömeg megszűréséhez.
Miközben a helyi rendőrök végzik a mindennapi rutinfeladatok és a bűnügyi nyomozás jelentős részét a 16 tartomány törvényei alapján, addig a szövetségi rendőrség a határok, a vasúti közlekedés és a repülés biztonságáért felel. A BKA Németország szövetségi nyomozó hatóságaként jár el és a kiemelkedő szervezett bűnügyekkel foglalkozik nemzeti és nemzetközi hatókörrel és gyakran koordinál összetett, állami vagy nemzetközi határokon átnyúló ügyeket.