Arra figyelmeztetnek szakértők, hogy Oroszország ukrajnai háborúja a következő világjárvány melegágyává válhat – írja a Daily Star.
Amesh Adalja amerikai infektológus szakorvos szerint a háborús övezetek ideális táptalajt jelentenek a járványok kialakulásához, amelyek először a fronton harcoló katonák között terjednek el. Történelmi példaként a spanyolnáthát hozta fel.
Arra pedig lát esélyt, hogy az orosz-ukrán háború olyan betegségek kiindulópontja lesz, melyek később villámgyorsan terjedésnek indulnak.
Ilyen a halálos hantavírus-fertőzés is, amelyet egerek és patkányok terjesztenek, és szemvérzést, továbbá veseelégtelenséget okozhat. Elvileg orosz katonáknál már ki is mutatták a vírust.
Az orvos rögzítette, az egészségügyi infrastruktúra pont azért van, hogy az efféle fertőző betegségeket távol tartsa az emberektől. Ezért védeni kell, mert súlyos következményekkel járhat, ha folyamatos támadások érik.
„Ha például az oroszok lebombáznak egy ukrajnai klinikát, a betegek nem jutnak hozzá a gyógyszerekhez és a diagnózishoz. Ennek következtében a tbc-esetek súlyosbodhatnak, fertőzőbbé válhatnak és terjednek, miközben az új eseteket sem lehet megállapítani” – vezette le Adalja, rámutatva:
a humanitárius válságok és a fertőző betegségek kéz a kézben járnak.
„Amikor az emberek életét felforgatják, romlásnak indulhat az általános higiénia. Illetve amikor sok ember kényszerül kis helyre, gondolok itt az óvóhelyekre és bunkerekre, ott alultápláltság alakulhat ki, ezek a körülmények kedvezhetnek a járványoknak” – figyelmeztetett.