A brit fegyveres erők a jövőben jogi felhatalmazást kapnak arra, hogy lelőjék a katonai létesítményeknél észlelt azonosítatlan drónokat – mondta hétfőn a brit védelmi miniszter. John Healey, aki a londoni City polgármesteri hivatalában rendezett hétfő esti gálarendezvényen szólalt fel, úgy fogalmazott: ennek jogi hátteréről egyelőre nem kíván részletekbe bocsátkozni, de fontos annak felismerése, hogy a nem azonosítható drónokkal szembeni fellépés törvényi feltételei átalakításra szorulnak.
Healey kijelentette: ennek megfelelően a munkáspárti brit kormány már elkezdte azoknak az új jogi felhatalmazásoknak a kidolgozását, amelyekre szükség lesz a mostanában tapasztalt új típusú aktivitás, és az ezzel járó potenciális fenyegetések elhárításához.
A londoni védelmi tárca vezetője szerint az újonnan törvénybe foglalandó jogi hatáskörök lehetővé teszik majd a brit katonai létesítmények felett észlelt azonosítatlan drónok lelövését.
John Healey kijelentette: a kormány a lehető leghamarabb e törvényalkotási folyamat végére szeretne járni.
Az utóbbi egy évben négy brit légitámaszpont – Lakenheath, Mildenhall, Feltwell és Fairford – térségéből jelentették nem azonosított drónok észlelését. Mind a négy nagy-britanniai támaszponton jelen vannak az amerikai légierő egységei is.
A jelenlegi szabályozás csak azt teszi lehetővé, hogy a brit fegyveres erők drónelhárító technológiák alkalmazásával – mindenekelőtt az észlelt drónok műholdas navigációs berendezéseinek zavarásával – lépjenek fel e pilóta nélküli repülőeszközök ellen; a drónok lelövését az érvényben lévő katonai protokoll csak szélsőséges esetekben engedélyezi.
A brit védelmi minisztérium az utóbbi hónapokban több új, élenjáró technológiával működő drónellenes támadó és védelmi fegyverrendszer kifejlesztéséről is beszámolt.
Legutóbb egy rádiófrekvenciás irányított energiafegyver (Radio Frequency Directed Energy Weapon, RFDEW) nevű rendszert teszteltek Wales nyugati térségében, és a fegyver próbaüzeme során egyetlen bevetéssel egyszerre két drónrajt – összesen több mint száz drónt – sikerült nyomon követni, célba venni és megsemmisíteni.
Az RFDEW-fegyverrendszer nagy frekvenciájú rádióhullámokkal károsítja az ellenséges drónok kritikus fontosságú elektronikai részegységeit, így ezek az eszközök működésképtelenné válnak vagy lezuhannak.
Az új rendszer egy-egy bevetése mindössze 10 pennybe (45 forintba) kerül, így az RFDEW a védelmi tárca tájékoztatása szerint a rakéták alkalmazására alapuló hagyományos légvédelmi rendszerek költséghatékony kiegészítő eleme lesz.