A moszkvai csecsen túszdráma megoldására emelkedéssel reagált a tőzsde, és az elemzők többsége úgy látja, hogy az ügy nem ártott az üzleti bizalomnak, Putyin orosz elnök pedig határozott fellépésével megerősítette helyzetét.
Az orosz tőzsde tegnap 1-3 százalékos emelkedéssel reagált a túszdráma befejeződésére, s az volt a központi kérdés, mikor jelentik be, hogy a Moody's Investor Service javítja Oroszország hitelbesorolását. Bár mindenki sajnálatosnak tartja a jóval több mint 100 túsz halálát, amelyet a mentőakció során bevetett altatógáz okozott, annak használatát elkerülhetetlennek minősítik. Így is számos kérdés vetődik föl: hogyan hat az ügy Putyin tekintélyére, hatalmára s a nevével fémjelzett gazdasági reformokra; lesz-e negatív hatása a külföldi befektetésekre; miként alakul Moszkva csecsenföldi politikája ezután.
A többség egyetért abban, hogy az orosz elnök jól vizsgázott válságkezelésből, ami egyúttal azt is sugallja, hogy a krízis nem ásta alá a kormány képességét a tervezett gazdasági reformprogram végrehajtására. A Nyugat szimpátiáját is növeli, hogy Oroszország is a világméretű terrorizmus áldozatává vált, tompítva a csecsenföldi válság kezelésére vonatkozó korábbi bírálatok élét és a probléma politikai megoldásának követelését. A Reuters által megkérdezett szakértők véleménye szerint rendületlenül magas marad az üzleti bizalom, hacsak a tragédiát nem követik újabb terrorcselekmények. Várhatóan nem esnek vissza sem a külföldi befektetések, sem a bizonytalan jelcini érában külföldre menekült orosz tőke folyamatban levő repatriálása.
A túszdráma a politikai megoldást szorgalmazó erők súlyos vereségét jelenti Oroszországban. Az akció a korábban a csecsen függetlenségi törekvések iránt szimpátiát tanúsító nyugati politikusok szemében igazolhatja az orosz álláspontot, hogy itt nem függetlenségre törekvő szabadságharcosokról, hanem terroristákról van szó, ráadásul ezek több jel szerint kapcsolatban álltak az al-Kaida terrorszervezettel. Csapást jelent a politikai megoldást keresőkre az is, hogy mint egyik vezéralakjuk, Borisz Nyemcov közölte: az eddig leginkább tárgyalóképesnek tartott csecsen vezető, Aszlan Maszhadov adott utasítást a terrorakcióra, amint azt többször is megerősítette az egyik túszejtő.
B. T. J.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.