Az argentin labdarúgócsillagot, Diego Maradonát halála előtt gyógyító orvosi csapat hét tagja ellen indul emberölés miatt bírósági eljárás Buenos Airesben. Az ügyben azért vizsgálódnak, hogy kiderítsék, az egészségügyi szakemberek hanyagsága hozzájárult-e ahhoz, hogy világklasszis focista 2020-ban, 60 éves korában meghalt. Maradona szívrohamot kapott abban a bérelt házában Tigre-ben, ahol lábadozott a hetekkel korábban elvégzett agyműtéte után, írta meg az AP.
Maradonát a sportág egyik legnagyobb játékosaként tartottak számon, ő vezette Argentínát az 1986-os világbajnokságon győzelemre.
Maradona évtizedekig küzdött a kábítószer-függőséggel, az elhízással és az alkoholizmussal, és állítólag 2000-ben és 2004-ben közel került a halálhoz. Az ügyészek azonban arra a következtetésre jutottak, hogy halála elkerülhető lett volna.
Az ügyben megvádolt nyolc egészségügyi szakember közül hét, köztük Maradona agysebésze, pszichiátere és ápolói állnak bíróság elé emberülés vádjával. Az érintettek – bár tagadják, hogy bűnösök lennének -, akár 25 év börtönt is kaphatnak.
Maradona neurológusa, Leopoldo Luque évekig Maradona személyes orvosaként szolgált, és 2020. november 3-án végezte el azt a műtétet, amellyel eltávolították az agyvérrögöt. Luque felügyelte Maradona otthoni lábadozását. A gyors hazabocsátás akkoriban kérdéseket vetett fel, egyes szakértők szerint Maradonának hosszabb ideig kellett volna kórházban maradnia a műtét után.
Agustina Cosachov pszichiáter Maradona gyógyszereit írta fel. A sportoló halála után végzett toxikológiai vizsgálat során alkoholt vagy illegális drogot nem mutattak ki, de a jelentés szerint Maradona szervezetében szorongásra és depresszióra szedett gyógyszerek voltak a szervezetében, amikor meghalt.
Az öt másik vádlott:
- Carlos Diaz, egy addiktológiai szakember, aki felügyelte Maradona alkoholfüggőségének kezelését;
- Nancy Forlini, aki segített Maradona otthoni gondozásában;
- Mariano Perroni, ápolási koordinátor;
- Ricardo Almirón, egy másik nővér, aki az egykori sportolót gondozta,
- és Pedro Pablo Di Spagna, klinikai orvos.
Egy harmadik ápolónő, Gisela Dahiana Madrid azt kérte, hogy egy későbbi időpontban külön tárgyalják az esküdtszéket.
Az ügyészség korábban szakértőkkel vizsgáltatta ki, van-e bizonyíték arra, hogy Maradona orvosai emberölést követtek el. Egy 2021-es jelentésben a testület azzal vádolta meg a futballsztár orvosi csapatát, hogy „nem megfelelő, hiányos és gondatlan módon jártak el”.
A szakértők azt is megkérdőjelezték, miért engedték ki Maradonát ilyen hamar a kórházból a műtét után, amikor nem tudott gondoskodni önmagáról, és korlátozottan vagy egyáltalán nem férhetett hozzá a kritikus egészségügyi eszközökhöz, például oxigéncsőhöz és defibrillátorhoz.
Az ügyészség több mint 120 ezer üzenetet és hangfelvételt mutat be az orvosok és Maradona gondozásában részt vevők magánbeszélgetéseiből.
Mind a nyolc egészségügyi szakember tagadja, hogy bármiféle jogsértést követett volna el. Maradonát nehéz betegnek írták le, aki ellenállt a kezelésnek. Luque hangsúlyozta, hogy maga Maradona ragaszkodott az otthoni kórházi kezeléshez.
A tárgyalás várhatóan júliusig tart, hetente legalább három meghallgatást terveznek. A tárgyalás nyitónapján az ügyészek a tanúvallomás megkezdése előtt felolvassák a vádiratot.
Több mint három hónapig mintegy 110 tanú meghallgatása után a bíróság kitűzi az ítélet napját. Valószínűleg egyik vádlottat sem tartják fogva a tárgyalás előtt vagy alatt.
Orbán Viktor: Hajtóvadászatot indítunk a „kotyvalékok” terjesztői ellen
Felvette a kesztyűt a drogok elleni harcban a kormány, a miniszterelnök szerint riasztó a helyzet. „Nem ismerhetünk irgalmat, nem is fogunk!” – szólított fel a kormányfő, megígérve, „a kábítószer-kereskedőknek kampó”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra