A Magyar Autóklub (MAK) és az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) novemberben felhívta a figyelmet az Európai Parlamentben (EP) zajló, a Vezetői Engedélyek Irányelv felülvizsgálatával kapcsolatos zöldpárti javaslatok terheire és veszélyeire.
Az EP Közlekedési és Idegenforgalmi Szakbizottságának (TRAN) elnöke, Karima Delli ugyanis tervezetében előirányozta a B kategória felosztását, és egy új B+ kategória bevezetését, amellyel javaslata szerint a jövőben az 1,8 t össztömeg feletti járműveket csak kétéves B kategóriás jogosítvány birtokában, 21 éves kor felett, és egy újabb jogosítvány megszerzése után lehetne vezetni.
A MAK és a FIA tiltakozott a B+ bevezetése ellen
A MAK levélben fordult a TRAN Szakbizottság magyar EP képviselőihez és az FIA-val együtt kérte a B+ kategória bevezetésére vonatkozó javaslat elutasítását, mert az komoly anyagi és gyakorlati terhet róna a lakosságra, a személygépkocsival dolgozókra, és akadályozná a környezetvédelmi célkitűzéseket.
Komoly siker, hogy az EU Tanácsa által végül elfogadott javaslatba nem került be a B+ kategória bevezetése. A Tanács megtartotta a Bizottság javaslatának általános irányvonalát, de számos változtatást is tett, különösen a jogosítványt szerző és megújító autóvezetők fizikai és mentális állapotának ellenőrzésére vonatkozóan. Az idősebb autóvezetők jogosítványának érvényességét illetően meghagyta a Tanács a tagállamok döntési szabadságát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá