Moszkva nem fogja megengedni, hogy Eurázsia az Észak-atlanti Szövetség felségterületévé váljon:

„Azt akarjuk, hogy az egész hatalmas, gyönyörű kontinensünket NATO-hűbérbirtokká alakítsák? Ezzel nem érthetünk egyet”

– hangoztatta Szergej Lavrov külügyminiszter, aki felszólalt a minszki Eurázsiai Biztonsági Nemzetközi Konferencián ahova egyébként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is hivatalos volt – ahol áttekintették a regionális biztonsági és energiaellátási helyzetet.

„Szergej Lavrov is arról tájékoztatott engem, hogy készen állnak a magas szintű párbeszéd fenntartására, készen állnak arra, hogy megfelelő előkészítés után a vezetők is találkozzanak egymással, s nem kérdés az, hogyha lesz békecsúcs, akkor az Budapesten kerül megrendezésre" – mondta Szijjártó Péter, aki szintén felszólalt a konferencián.

A RIA Novosztyi beszámolója szerint azonban az orosz politikus Minszkben ennél sokkal harciasabb, kifejezetten nyugat-ellenes beszédet mondott.

Európa nem csinál titkot belőle, hogy egy új nagy háborúra készül

– hangoztatta Lavrov, és egyben úgy vélte, hogy a NATO tervei, hogy aktívabbá váljon az Északi-sarkvidéken, szintén aggodalomra adnak okot, mivel a szövetség igyekszik helyet csinálni magának a Csendes-óceánon, azzal a céllal, hogy megfékezze Kínát és elszigetelje Oroszországot:

„Többször is kijelentettük, hogy soha nem állt és nincs is szándékunkban megtámadni egyetlen jelenlegi NATO- vagy EU-tagállamot sem.

A külügyminiszter rámutatott, hogy a szövetség terjeszkedése ezzel szemben minden kötelezettségvállalás ellenére töretlenül folytatódik. Sok nyugati ország nem tudja elismerni dominanciája végét és egy új történelmi korszak hajnalát.

Varsói Szerződés II. készül?

Lavrov eszmefuttatása szerint Oroszország azt az elvet képviseli, hogy minden országnak egyenlő joga legyen megválasztani saját biztonsági intézkedéseit, de senki sem erősítheti meg a biztonságát mások rovására: „Nem áll szándékunkban megszabni, hogy kinek kivel kell együttműködnie, de másképp tesszük fel a kérdést.

Miért ne fontolnánk meg egy olyan pánkontinentális architektúra létrehozását, amely minden eurázsiai ország és szövetség számára nyitott?

Lavrov emlékeztetett rá, hogy az ötlet magától Vlagyimir Putyintól származik. A koncepció a „regionális megoldások regionális problémákra” elve mentén működne, legalábbis a Kreml  elképzelései szerint.

Puccsot szerveznek Vlagyimir Putyin ellen, ezért nincs béketárgyalás?

A Kreml elitjének egy része állítólag eljátszott a gondolattal, hogy el kellene távolítani a hatalomból. Az orosz vezető éppen ezért nem mutathat gyengeséget. >>>

Az orosz külügyminiszter azt is fejtegette, hogy a NATO európai tagállamai hosszabbítják meg az ukrajnai „konfliktust” azzal, hogy fegyverekkel és pénzzel pumpálják a „kijevi rezsimet”. Közben pedig megpróbálják lebeszélni az amerikai kormányzatot arról, hogy a tárgyalóasztaloknál rendezze az „ukrajnai helyzetet a konfliktus kiváltó okainak felszámolásával.”

Oroszország abban bízik, hogy Donald Trump elnök továbbra is elkötelezett marad az alaszkai csúcstalálkozón elfogadott és Washington javaslatai alapján kidolgozott elvek mellett. Moszkvának biztosítékokra is szüksége van arra vonatkozóan, hogy a két elnök találkozója eredményeket hoz - utalt Lavrov az elmaradt budapesti találkozóra.


«