Brüsszel minden Magyarországgal kapcsolatos döntéshozatalt felfüggeszt áprilisig, ezt két, az ügyre rálátó forrás is megerősítette az Euronewsnak. A szenzitív döntések elhalasztásának oka egyszerű: a bizottság nem akarja még csak azt a látszatot sem kelteni, hogy beleavatkozik a magyar választásokba, és nem akar muníciót adni az Orbán-kormány EU-ellenes narratívájának a kampányidőszakban.
Ezzel a lépéssel befagyasztják a frontvonalakat, semmi sem történik majd. A bizottság megvárja az áprilisi fejleményeket, és figyelemmel kíséri a közvélemény-kutatásokat is
– fogalmazott egy neve elhallgatását kérő uniós diplomata az Euronewsnak. Hozzátette: Orbán EU-ellenes narratívája miatt nem akar a bizottság a magyar kormányfő kezére játszani semmilyen formában. A lap azt írja, a kötelezettségszegési eljárások megindítása vagy végrehajtása pedig pont, hogy táplálná Orbán Viktor kampányát, mely szerint „Brüsszel háborúba taszítaná az országot, genderideológiát erőltetne ránk, és kinyitná a határokat a bevándorlók előtt”.
Az Euronews beszámolt arról is, hogy felfüggesztették a kémbotrány vizsgálatának eredményhirdetését is, és minden bizonnyal csak a választások után kerülhet sor rá. Mint ismert, tavaly októberben Magyarország brüsszeli képviselete körül felmerült a gyanú, hogy a köztisztviselőket arra utasíthatták, hogy használják fel helyzetüket a bizottság által kezelt érzékeny dokumentumokról való információszerzésre. Az állítólagos kémhálózat 2012 és 2018 között működött, a bizottság belső vizsgálatot indított. A hírek szerint karácsony előtt tervezték közzétenni a vizsgálat eredményeit, de a lapnak nyilatkozó EU-s diplomaták szerint egy Várhelyi Olivér korábbi magyar EU-nagykövet – jelenlegi egészségügyi biztos – távozásához vezető vizsgálat még nagyobb káoszt okozna.
A forrásokkal kapcsolatos döntést is felfüggesztették
Magyarország tavaly decemberben kérvényezte, hogy a helyreállítási alapból 4 milliárd eurót csoportosítsanak át a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) irányítása alá. Ha az állam beruházási szervén keresztül tennék meg, akkor teljesülnének a kritériumok, és nem veszne el ez az összeg. A bizottság azonban elodázta a döntést, az Euronews szerint a választások utánra.
Brüsszel a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatt befagyasztotta a Magyarországnak szánt források jelentős részét. Az ország így több mint 1 milliárd eurót veszített, mivel a pénzeszközök kifizetésének határidejei 2025 végén lejártak. Az EU tavaly év végén a 7. cikkely szerinti felülvizsgálat után további pénzügyi szankciókat helyezett kilátásba, ezek azonban nem valósultak meg. Daniel Freund német európai parlamenti képviselő szerint ez hiba volt, még annak árán is, hogy ez azzal a kockázattal járt volna, hogy a választási kampány során eszközként használhatták volna.
Az Euronews kiemeli, hogy egy névtelen EU-s forrása szerint a Tisza Párt és az Európai Néppárt – amelynek tagja a Tisza is – hozzájárult a brüsszeli döntéshez, mely szerint befagyasztják az összes magyar ügyet a választásokig.
Az Országgyűlési választásokat Sulyok Tamás köztársasági elnök írja ki hivatalosan, a szavazásra valószínűleg április 12-én kerül sor.