A hatóságok szerint legalább két ember meghalt, három pedig súlyosan megsérült egy csütörtökön történt késes támadásban a manchesteri zsinagógában. A rendőrség közleménye szerint az egységek először egy gyalogosokat elgázoló járművel kapcsolatos bejelentés miatt érkeztek ki – írja a Euronews. 

Emberek gyűltek össze a merénylet helyszínének közelében
Kép: Reuters, Phil Noble
A rendőrséget egy civil hívta ki a Crumpsallban, a Middleton Roadon található Heaton Park Hebrew Congregation zsinagógához reggel 9-kor. A szemtanú azt állította, hogy látta, ahogy egy autó a gyalogosok közé hajtott, és egy férfit megkéseltek

 – írja a közlemény.

A rendőrség szerint a gyanúsítottat lelőtték, állapota jelenleg nem ismert. A hatóságok elmondása szerint a mentősök négy, a jármű és a késelés által megsebesített civilnek nyújtanak segítséget. Arra kérték a lakosságot, hogy egyelőre kerüljék el a környéket.

Rendőrök és mentősök egy észak-manchesteri zsinagóga közelében történt támadás után 2025. október 2-án
Kép: Reuters, Phil Noble

A támadás során a zsidó közösség éppen Jom Kippur ünnepét tartotta, és sok hívő tartott a zsinagóga felé.

Célzott támadás a Zsidó Múzeumnál: nagykövetségi dolgozókat öltek meg

Két izraeli nagykövetségi alkalmazottat – egy férfit és egy nőt – agyonlőttek szerda este a washingtoni Fővárosi Zsidó Múzeum közelében. A pár egy zsidó rendezvényről távozott, amikor közvetlen közelről tüzet nyitott rájuk a támadó. A hatóságok szerint célzott akcióról van szó, az elkövetőt rövid időn belül őrizetbe vették.
Bővebben>>>