A szavazóhelyiségek reggel 7 órakor nyíltak a fővárosban, Asztanában és Almatiban, az ország két nagyvárosában.

A parlamenti képviselők 70 százalékát pártlistákról, 30 százalékát pedig egyéni választókerületekből választják meg.

A mostani voksolás újdonságai közé tartozik, hogy a pártokhoz nem kötődő jelöltek is indulhatnak, ami 2004 óta először fordul elő.

A Medzsliszbe (a parlament 98 tagú alsóházába) való bejutás küszöbét 5 százalékra csökkentették, és 30 százalékos kvótát vezettek be a nők, a fiatalok és a fogyatékkal élők számára.

Ezek a változások némileg újjáélesztették az Oroszországgal és Kínával határos egykori szovjet köztársaság politikai tájképét, amelyet még mindig a 2022. januári halálos zavargások jellemeznek.

Az előző törvényhozásban

mindössze három párt képviseltette magát, és mindannyian Kaszim-Zsomart Tokajev elnököt támogatták,

akit novemberben a szavazatok több mint 80 százalékával újraválasztottak.

Tokajev a 2022. januári zavargások után szakított mentorával és elődjével, a három évtizeden át hatalmon lévő Nurszultan Nazarbajevvel.

Kaszim-Dzsomart Tokajev kazah elnök

Tavaly januárban a magas megélhetési költségek elleni tiltakozások lángba borították az országot, amelynek epicentruma Almati volt. A tiltakozásoknak és azt követő rendteremtésnek 238 halálos áldozata volt.

A legutóbb, 2021. január 10-én tartott parlamenti választáson 63,3 százalékos részvétel mellett a kormányzó Nur Otan (Haza Pártja) az alsóház 98 közvetlenül választott helyéből 76-ot szerzett meg. A liberális Demokratikus Párt (Ak Zsol) 12, a kommunista utódpárt, a Kazah Néppárt 10 mandátumhoz jutott, a többi politikai erő nem érte el a 7 százalékos parlamenti küszöböt.

A parlamenti választás 2026-ban lett volna esedékes, de Tokajev elnök 2023. január 19-én feloszlatta a 2021-ben megválasztott törvényhozást.

A 12 millió választópolgárnak helyi idő szerint 20 óráig van ideje szavazni.

Szívatják az oroszokat Bajkonurban

Kazahsztán lefoglalja a Roszkozmosz orosz ügynökség vagyonát Bajkonurban. Az igazgatónak megtiltották, hogy elhagyja az országot. A helyi sajtó szerint komoly politikai kavarás állhat a háttérben, ami az orosz-kazah viszonyra is komoly hatással lehet. Bővebben>>>