Káoszba fulladt csütörtökön a Cop30 klímacsúcs, miután tűz ütött ki egy konferenciateremben a brazíliai Belémben, ami miatt a helyszínt ki kellett üríteni.
Lángok csaptak fel az ENSZ-találkozó egészségügyi és tudományos pavilonjában, a pánikba esett résztvevők pedig elmenekültek, miközben a helyszínt füst töltötte be.
Celso Sabino brazil turisztikai miniszter a helyszínen újságíróknak elmondta, hogy a tüzet megfékezték, és senki sem sérült meg.
Azt mondta, hogy a tűz a kínai pavilon közelében csapott fel. Lángokról is érkeztek jelentések az egészségügyi és tudományos pavilonból, több afrikai pavilonból is.
A közösségi médiában közzétett videókon látható, ahogy a résztvevők menekülnek, miközben a helyszínt füst borította el.
A tűz akkor csapott fel, amikor több tucat ország miniszterei az utolsó pillanatban tárgyaltak a fosszilis tüzelőanyagokról, az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásáról és a kereskedelmi intézkedésekről, és mindössze egy nap volt hátra a megállapodás megkötésére. A tűz oka továbbra sem ismert
– számolt be a fejleményekről a The Telegraph.