Az intézkedést Matus Sutaj Estok belügyminiszter azzal magyarázta, hogy a kannabisz-típusú hatóanyagot tartalmazó termékeket bárki, akár a gyerekek is gond nélkül megvásárolhatták egy bevásárlóközpontban is. Hozzátette, továbbra is kiemelten küzdenek a kábítószer ellen, egyúttal felszólította a politikusokat, hogy hagyjanak fel azokkal a kijelentésekkel, miszerint „nagyszerűek lehetnek” a drogok.
Az Új Szó megjegyzi, hogy Szlovákiában bővült a kábítószerek és pszichotróp anyagok listája novemberben a HHC, a HHC-P, valamint a HHC-O hatóanyagú szerekkel, ezeket lehetett eddig speciális automatákban megvásárolni északi szomszédunknál.
Korábban az egészségügyi minisztérium arra figyelmeztetett, hogy a HHC-t nyíltan a THC legális helyettesítőjeként árulják, ugyanakkor a rendelkezésre álló információk alapján a két szer hatásai hasonlítanak egymásra.
Nem hiszi el, mennyi pénzt költenek a lakosok drogra
Ez az első alkalom, hogy csatornákból származó minták alapján igyekeznek feltérképezni a lakosok kábítószer-fogyasztási szokásait.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon