Momentán jelentős változások zajlanak az ukrán belpolitikában: Denisz Smihal ukrán miniszterelnök kedden benyújtotta a lemondását, és az erről szóló nyilatkozatát már közzé is tette hivatalos Telegram-csatornáján. Mindez nem történt váratlanul: az ukrán sajtó már egy ideje cikkezett arról, hogy júliusban nagy átalakítások várhatóak az ukrán kormányban. 

Így minden bizonnyal Volodimir Zelenszkij bizalmasa, a 39 éves Julija Szviridenko első miniszterelnök-helyettes, egyben gazdasági miniszter lesz az elnök javaslatára Ukrajna következő miniszterelnöke. Lapértesülések szerint a 39 éves politikus három, hozzá közel álló tisztségviselőt is magával hozna a kormányba, Denisz Smihal pedig védelmi tárcavezetőként folytathatja. 

A miniszterelnök lemondása egyúttal a teljes kormány felmentését jelenti. Habár a hatályos ukrán törvények rendelkeznek arról is, hogy hadiállapot idején nem lehet megszüntetni a kabinet megbízatását. Így most az a terv, hogy a szerdai parlamenti szavazás után, amelyben felmentik a jelenlegi ukrán kormányt, csütörtökön kinevezik az új kabinetet.

Julija Szviridenko 2024. február 25-én Kijevben
Kép: Getty Images / Global Images Ukraine, Serhiy Morgunov

Egyenes jellem, végtelen munkabírással

Ezen a ponton máris adja magát a kérdés: kicsoda Julija Szviridenko, Ukrajna leendő miniszterelnöke, akitől és új kormányától Volodimir Zelenszkij minden eddiginél hatékonyabb munkát vár el? Julia Szviridenko hihetetlen sebességgel száguldott felfele hazájában a politikai ranglétrán, hiszen tíz évvel ezelőtt még egyszerű tisztviselő volt az egyik ukrán vidéki hivatalban.

Julia Szviridenko végzettségét tekintve közgazdász, aki tanulmányait a kijevi egyetemen végezte, kiváló eredményekkel, miközben az angol mellett elsajátította a kínai és a japán nyelvet is. Majd a diploma megszerzése után, édesapja kapcsolatai révén 2011-től a csernyihivi állandó képviselet vezetője lett a kínai Wuxiban, ahol feladatai közé tartozott, hogy kínai befektetéseket vonzzon a közel 300 ezres lakosú észak-ukrajnai városba, valamint segítsen kínai üzleti partnereket találni a csernyihivi vállalkozásoknak. Itt figyeltek fel Julia Szviridenko ígéretes tehetségére, aki Ukrajnába hazatérve 2015-ben a csernyihivi „kormányhivatal” gazdaságfejlesztési főosztályának vezetője lett, ahonnan először hivatalvezető-helyettessé, majd egyenesen hivatalvezetővé nőtte ki magát.
Akkori munkatársai az ukrán sajtónak Szviridenkót művelt, felelősségteljes és következetes karakterként jellemezték, aki hogy bizonyítson, képes volt éjt nappallá téve dolgozni. Valamint azt is kiemelték, hogy sosem keveredett korrupció gyanújába, a helyi vállalkozók hiába próbálták nem egyszer megvesztegetni. Majd mindössze néhány hónap hivatalvezetői karrier után a Porosenko-kör a saját „megbízható” emberét ültette Julia Szviridenko helyére, aki ezt követően az üzleti szférában talált menedékre operatív vezetőként egy észt-ukrán takarmánygyártó vegyesvállalatnál.

Zelenszkij elnök közelében

2019 nyarának végén nevezték ki az új miniszteri kabinetet, ahová az új gazdaságért, a kereskedelemért és a mezőgazdaságért felelős miniszternek, Timofij Milovanovnak kerestek helyettest, ahová az eredeti jelölt maga helyett csernyihivi régi jó ismerősét, Julia Szviridenkót ajánlotta be. Az állásinterjúra sor került, jól is sikerült, Julia Szviridenko megkapta a pozíciót.

A frissen kinevezett gazdasági miniszterhelyettes eleinte ukrán mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozott, majd később a munkajogi reformban is részt vett. Akkori kollégái szerint Julija Szviridenko kivételes gyorsasággal simít el konfliktusokat és talál megoldást a problémákra. Majd ahogy telt az idő, a leendő ukrán miniszterelnök egyre bizalmasabb viszonyba került az elnökkel. Természetesen szigorúan szakmai értelemben. 

Szviridenko mindenekelőtt azzal nyerte el Zelenszkij elismerését és bizalmát, hogy még a legbonyolultabb gazdasági kérdéseket is képes volt közérthetően elmagyarázni neki. Igazán nagyot azonban akkor villanthatott, miután a Honcsaruk-kormány 2020-as tavaszi menesztését követően, pozícióját megtartva, a Covid-kitörésekor ő lett az ország fő maszk-és orvosi felszerelés felelőse.

Julija Szviridenko Ukrajna miniszterelnök-helyettese és gazdasági minisztere 2022. február 10-én Berlinben
Kép: Getty Images / Phototek, Felix Zahn

Miután 2021 őszén Olekszij Ljubcsenko gazdasági miniszterként szakított a kormánnyal, akinek helyére tökéletes választásnak tűnt a személy, aki folyton jegyzetfüzettel követte az ukrán elnököt, hogy leírja Zelenszkij parancsait, majd azokat kérdés nélkül végrehajtotta. Julija Szviridenkót 2021 novemberében nevezték ki miniszterelnök-helyettesnek és gazdasági miniszternek.

Népszerűtlen intézkedések: ha kell, tegnapra

Szokták mondani, hogy Zelenszkij azért is kedveli Szviridenkót, mert az egyes feladatokkal kapcsolatban általában nem azt kérdezi, hogy „minek kell ezt megcsinálni?” hanem azt, hogy „mikorra legyen kész?” És ez ugyanúgy vonatkozik a népszerűtlen intézkedésekre is

– mondta el az Economxnak Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) vezető kutatója, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ szakértője.

A posztszovjet térség szakértője szerint tipikusan ilyen volt a hadiadó megemelésének levezénylése, valamint az ukrajnai vállalkozók adóinak növelése a védelmi források finanszírozása érdekében. Seremet Sándor lapunknak arról is beszélt, hogy Szviridenko reputációja és hitelessége eddig makulátlan, már csak azért is, mert egyelőre nem keveredett kétes gazdasági és/vagy politikai ügybe.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy hivatalba lépése után Szviridenko önállósága különösebben nem lesz magas, miután Ukrajnában a miniszterelnöki szerep leginkább egy technikai pozíció: az elnöki hivatalból érkező feladatok megvalósítása az ukrán kormányfő egyes számú feladata. Az elnőző miniszterelnök, Denisz Smihal sem különösebben tevékenykedett önállóan

– magyarázta Seremet Sándor az ukrajnai belpolitikai szerepeket és viszonyokat. Az MKI vezető kutatója arról is beszélt, hogy miután az utóbbi időben meglehetősen hullámzó volt a kijevi vezetés viszonya az Egyesült Államokkal, Zelenszkijék igyekeznek olyan embereket pozícióba hozni, akiknek a tengerentúlon pozitív a megítélése, akik jó kapcsolatokat ápolnak az ottani partnerekkel

Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter és Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter aláírja az Egyesült Államok-Ukrajna Újjáépítési Befektetési Alapot létrehozó, az ukrán ásványkincsek kitermeléséről szóló partnerségi szerződést Washingtonban 2025. április 30-án
Kép: MTI / EPA / Amerikai pénzügyminisztérium

A szakértő elmondása alapján Julija Szviridenko esetében mindez maximálisan érvényesül, mert például ő volt az, aki aláírta az Egyesült Államokkal kötött ásványkincs megállapodást és a szankciók ügyében is konstruktívan együtt tudott működni a washingtoni adminisztrációval. Ez is azt bizonyítja, hogy a leendő ukrán miniszterelnök mennyire tehetséges és rátermett vezető.

Bányásznők, vasutas nők, elnöknők

Emlékezhetünk, Julija Timosenko 2005. január 24-e és szeptember 8-a, valamint 2007. december 18-a és 2010. március 4-e között volt Ukrajna miniszterelnöke. Vagyis nem ez lenne az első alkalom, hogy nő kerül az ukrán miniszterelnöki székbe. „Egy női vezető az ukránoknál sokkal elfogadottabb, mint egyes nyugatabbra fekvő európai progresszív társadalmakban. Ukrajnában egykori szocialista országként a nemek egyenlősége a maga nemében mindig is erőteljesen érvényesült, legyen szó bányásznőkről, vasutas nőkről vagy női miniszterekről, akikből máig rengeteg dolgozik az országban. Éppen ezért különösebben senkit sem ráz meg Ukrajnában, hogy egy nő kerül a miniszterelnöki székbe, mindössze 39 évesen" – világította meg Seremet Sándor a helyi viszonyokat.