Izrael elindította az általa „megelőző támadásnak” nevezett akciót Irán ellen. Izrael védelmi minisztere, Israel Katz ma reggel „különleges és állandó szükségállapotot” hirdetett Izrael egész területén – írta a BBC. A Fars hírügynökség jelentése szerint jelentések szerint több rakéta is eltalálta az iráni főváros Köztársaság negyedét.

Miri Regev közlekedési miniszter bejelentette az ország légterének lezárását. Jeruzsálem hatóságai elrendelték, hogy az iskolák és munkahelyek hétfő estig zárva maradjanak, és az embereket arra kérték, hogy csak feltétlenül szükséges esetben hagyják el otthonukat. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) regionális egysége, amely a vészhelyzetekért felelős, közölte: „Nem lesz oktatás, gyülekezés, és nem lehet munkába menni, kivéve a létfontosságú munkakörökben dolgozókat.”

Ez a szabályzat hétfő este 8 óráig van érvényben.

Irán lezárta légterét

- jelentette szombaton a Taszním iráni hírügynökség, nem sokkal azt követően, hogy Izrael bejelentette, megelőző csapásokat mért a síita államra.

Az IRINN iráni hírügynökség úgy tudja, robbanások történtek Teherán keleti és nyugati részén, a támadás egyik célpontja pedig az iráni főváros melletti Mehrabad nemzetközi repülőtér. Iráni sajtóforrások szerint támadás érte Ali Hamenei, az ország vallási és politikai vezetője irodájának környékét is. Az INA iraki hírügynökség azt közölte, hogy az Iránnal szomszédos arab ország szintén lezárta légterét.

Omán egyébként pár órával az izraeli-amerikai csapás előtt bejelentette, hogy Irán beleegyezett, hogy soha nem halmoz fel dúsított uránt – jelentette a Telegraph tudósítója. 

Irán a csütörtöki genfi tárgyalások során beleegyezett, hogy soha nem halmoz fel dúsított uránt – jelentette ki pénteken Omán külügyminisztere, amit „jelentős áttörésnek” nevezett – mindössze néhány órával azelőtt, hogy amerikai és izraeli légicsapások érték több iráni várost.

Közben Irán ballisztikus rakétákat lőtt ki Izrael felé –  közölte az izraeli média.  

Ezzel egy időben riasztásokat küldtek az izraeli mobiltelefon-használóknak, amelyekben figyelmeztettek, hogy rakétakilövéseket észleltek, és országszerte szirénáztak. 

„A védelmi rendszerek működnek, hogy elhárítsák a fenyegetést” – áll a közleményben.

Egyre többen erősítik meg, hogy az Egyesült Államok részt vett a támadásban, azóta maga Donald Trump is elismerte.

A The Jerusalem Post egy meg nem nevezett biztonsági forrásra hivatkozva írja, hogy az amerikaiak is részt vettek Izrael Irán elleni támadásában. Az információt az Al Jazeera is megerősítette, valamint az Associated Press is erről tudósít, az egyelőre azonban nem világos, hogy ez milyen szintű részvétel. A The New York Times egy amerikai tisztviselőre hivatkozva szintén amerikai részvételről ír.

Az Egyesült Államok az elmúlt hetekben repülőgép-hordozókat, vadászgépeket, irányított rakétákkal felszerelt rombolókat és egyéb képességeket telepített a Közel-Keletre. 

Az Irán elleni szombati izraeli hadműveletet az Egyesült Államokkal koordinálták – mondta egy izraeli védelmi tisztviselő a Reutersnek. Hozzátette, hogy

a műveletet hónapokig tervezték, az indítás dátumát pedig hetekkel ezelőtt eldöntötték.

Izrael-szerte helyi idő szerint 8:15 körül (GMT 6:15) megszólaltak a szirénák, figyelmeztetve az embereket egy lehetséges rakétatámadás veszélyére. Az izraeli csapások az amerikai és iráni tisztviselők közötti diplomáciai erőfeszítések közepette történtek, amelyek célja az iráni nukleáris program korlátozása és a háború elkerülése, és a tárgyalások várhatóan a jövő héten folytatódnak.

Irán engedményeket tett a tárgyalásokon, bár Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke – aki korábban azzal fenyegetőzött, hogy megtámadja Iránt, hogy nyomást gyakoroljon vezetőire a megállapodás elfogadása érdekében – tegnap azt nyilatkozta, hogy nem elragadtatva a megbeszélések menetétől.

Pénteken az amerikaiakat, ma pedig a kanadaiakat szólították fel arra, hogy hagyják el a közel-keleti térség biztonsági szempontból kiszámíthatatlan részeit, a többi között Izraelt és Iránt.

A külügyminiszter közleményében - amelyben Libanont és a palesztin területeket is említi - Anita Anand óvatosságra intette a térségben élő kanadaiakat és azt kérte tőlük, figyeljék a helyi és nemzetközi sajtót, valamint kövessék a helyi hatóságok utasításait, beleértve egy esetleges menedék keresésére vonatkozóakat is. Anand hangsúlyozta, hogy a figyelmeztetés különösen fontos lehet az Iránban tartózkodók számára, Kanadának ugyanis nincs diplomáciai képviselete a síita államban, és Ottawa csak rendkívül korlátozott mértékben tudna baj esetén konzuli segítséget biztosítani, különösen aktív konfliktus esetén.