Szerdán este tűz ütött ki az iraki Kut városában, egy étteremnek és egy bevásárlóközpontnak otthont adó épületben, ami állítólag egy hete nyitott ki. A lángokat ugyan már sikerült megfékezni, a mentőcsapatok még mindig keresik az eltűnteket. A Reuters értesülései szerint legalább 61 halottja van a tragédiának.

A közösségi médiában terjedő videókból az látszik, hogy az ötemeletes épületet az éjszaka folyamán lángok borították el, miközben próbálták a tűzoltók megfékezni a lángokat. A tűz okát egyelőre nem sikerült megállapítani, az Iraki Állami Hírügynökség (INA) azonban a tartományi kormányzóra hivatkozva azt írta, a vizsgálat első eredményeit 48 órán belül közzéteszik.

Ali al-Mayahi tisztviselő a Reuters-nek azt mondta, több holttest is van, akiket még nem sikerült a romok alatt megtalálni. A megtalált holttestek között van, amelyik annyira megégett, hogy még nem sikerült a személyazonosságát beazonosítani.

A helyi kormányzó az állami hírügynökségnek azt nyilatkozta, az épület és a bevásárlóközpont tulajdonosa ellen peres eljárást indítottak.

Irak miniszterelnöke, Mohammed Shia al-Sudani egy teljesen felszerelt orvosi csapatot kért fel a mentési munkálatok támogatására, és utasította a belügyminisztert, hogy azonnal indítson vizsgálatot a tűz okának kiderítésére – számolt be róla a CNN.

Az AFP értesülései szerint az áldozatok többsége a bevásárlóközpont mellékhelyiségében fulladt meg a füsttől. Az egyik túlélő, aki öt hozzátartozója veszett oda a tragédiában, úgy nyilatkozott, hogy a komplexum második emeletén az egyik légkondicionáló berendezés felrobbant – írja a BBC.

A mentőautók helyi idő szerint hajnali 4 órakor még mindig szállították a sebesülteket a kórházba, a Bagdadtól délkeletre, körülbelül 160 kilométerre fekvő város kórházaiba.

Mohammed Al-Mayahi, Wasit tartomány kormányzója szerint több helyen, az étteremben és a bevásárlóközpont is kiütött. A polgári védelmi csapatok 45 embert mentettek ki az épületből – írja az Aljazeera.

Irakban háromnapos gyászt hirdettek ki a tragédia miatt. A kormányzó szerint „tragédia és csapás” érte az országot.