Vera Jourova az Euronews kérdésére válaszolva egyértelművé tette, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének erősítését célzó csomag csak négy, úgynevezett szupermérföldkő a 27 közül, majd hozzátette:

Az első kifizetési kérelemhez mind a 27 mérföldkőnek a végrehajtása kell.

Az Európai Bizottság alelnöke ezzel megerősítette azt a brüsszeli álláspontot, amelyet soha nem is cáfolt eddig senki. A négy igazságszolgáltatással kapcsolatos pont a Magyarországnak járó uniós pénzek zárolásának egyik eleme, amely a hétéves költségvetés 22 milliárd eurójából 12,7 milliárdot blokkol.

A tagállamok döntése érdekében a 22 milliárdos keretből 6,3 milliárd eurót zároltak a korrupciós problémák miatt és körülbelül 2,5 milliárdot a menekültekkel és az LMBTQ-közösséggel való bánásmód, illetve az akadémia szabadság csorbulása miatt.

Nem szabad megtorpanni a jogállamiság visszaállításának rögös útján

A fennmaradó összeg önmagában az igazságszolgáltatással kapcsolatos elvárások miatt nem hozzáférhető. A további mérföldkövek teljesítését a jogállamisági eljárás keretében írták elő, ezek szükségesek az 5,8 milliárd eurós helyreállítási alaphoz való hozzáféréshez, illetve a 6,3 milliárd euró feloldásához.

Hogy a mai döntés után hazánk mikor juthat hozzá a pénzhez, Jourova annyit mondott, hogy az igazságszolgáltatás reformja nagyon jó lépés, és Magyarország megfelelően reagált.

Az összes feltétel teljesülésén túl arra is szükség van, hogy erről az Európai Bizottság is megfelelő értékelést adjon, továbbá ezt a tagállamok el is fogadják, de ez egy több hónapos eljárás.