A Hamász nem izraeli túszok földi maradványait adta át pénteken a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságának – közölte szombaton az izraeli hadsereg igazságügyi vizsgálatokra hivatkozva.

Az MTI híre alapján a Nemzeti Igazságügyi Orvostani Intézet a három ember földi maradványainak vizsgálata után megállapította, hogy azok nem az eltűnt túszoké.

Korábban már előfordult, hogy a Hamász olyan maradványokat adott át, amelyekről később kiderült, hogy más személyekhez tartoznak, ami felháborodást váltott ki Izraelben. A kormány egyelőre nem kommentálta az esetet és annak lehetséges következményeit.

A Times of Israel értesülései szerint azt továbbra sem tudni, mikor szolgáltatja vissza a Hamász a Gázai övezetben még fogva tartott 11 elhunyt túsz holttestét. Az izraeli hatóságok a további tizenegy túszt addig eltűntként nyilvánítják, amíg földi maradványaikat nem szolgáltatják vissza.

A Hamász az Egyesült Államok által támogatott tűzszüneti megállapodás keretében fokozatosan szolgáltatja vissza a holttesteket, de azt állítja, hogy a romok és alagutak miatt nehéz megtalálni őket, míg Izrael azzal vádolja a palesztin szervezetet, hogy szándékosan késlelteti a folyamatot.

Újabb összecsapások Gázában, de Trump szerint nem sérült a tűzszünet

Két héttel az amerikai elnök által kidolgozott béketerv első szakaszának aláírása után újabb összecsapások történtek Gázában: a Hamász izraeli katonákat támadott meg, mire Izrael légicsapásokkal válaszolt. Donald Trump szerint mindez nem jelenti a tűzszünet megsértését, és a megállapodás továbbra is érvényben marad.Bővebben>>