Ez lesz a harmincadik gyásznap az ország újkori történelmében. A március 24-e gyásznappá nyilvánításáról szóló döntést Vlagyimir Putyin egy nappal korábban jelentette be az oroszoknak. Véres, barbár terrorcselekménynek nevezte a moszkvai térségben történteket, és megígérte, hogy a bűncselekmény elkövetői, szervezői és megrendelői méltányos és elkerülhetetlen büntetést fognak elszenvedni.

Csak az elnöknek van joga gyásznapot hirdetni Oroszországban. Ezen a napon leengedik a nemzeti zászlókat, és a kulturális intézményeknek javasolják a szórakoztató rendezvények lemondását. A tévécsatornák felhagynak a reklámmal és a szórakoztató műsorokkal

hangsúlyozta a Ria Novosztyi, amely felidézte, hogy a szovjet időszakban csak a vezetők – Vlagyimir Iljics Lenin, Joszif Sztálin, Leonyid Brezsnyev, Jurij Andropov és Konsztantyin Csernyenko – halála után hirdettek gyászt. A kivétel a nemzeti hős, a világ első űrhajósának, Jurij Gagarinnak a halála volt . Ugyanakkor nem hirdettek gyásznapot sem a csernobili atomerőmű katasztrófája, sem a Komszomolets tengeralattjáró tragédiája kapcsán.

Egy gyászoló virágok előtt a Crocus City Hall bevásárlóközpont közelében

1993-tól a mostani tragédiáig 29 alkalommal hirdettek nemzeti gyászt, többek között a dubrovkai színházi központban 2002-ben elkövetett terrortámadás, a beszlani iskolában 2004-ben történt túszejtés, valamint a permi „Béna Ló” klubban 2009-ben történt tűzeset nyomán. Oroszországban nemcsak a terrortámadások kapcsán hirdettek gyásznapokat, hanem természeti katasztrófák, repülőgép-katasztrófák, nagyszámú áldozattal járó balesetek, valamint az első orosz elnök, Borisz Jelcin 2007-es halála után is.

 

Elfogták a moszkvai terroristákat, kiderült, mivel lőtték válogatás nélkül az embereket

Tizenegy ember őrizetbe vételéről tettek jelentést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.

Oroszországban utoljára 2018. március 28-án hirdettek gyásznapot, miután a kemerovói  „Téli Cseresznye” bevásárló- és szórakoztató központban kitört tűzvészben több mint 60 ember halt meg, többségük gyermek – idézte fel a Ria Novosztyi, amely arról is hírt adott, hogy vasárnap az Orosz Ortodox Egyház összes templomában imádkoznak majd a Moszkva melletti Crocus City Hall bevásárlóközpontban történt terrortámadásban elhunytakért és sebesültekért. A tragédiával összefüggésben a Moszkvai Muzulmánok Spirituális Adminisztrációja (DUM) felfüggeszti a fővárosi Emlékmecsetben található „Ramadan-sátor” munkáját. Berel Lázár orosz főrabbi pedig bejelentette, hogy lemondják a zsidó purim ünnepe tiszteletére rendezett ünnepi eseményeket, amelyeknek március 23-án kellett volna kezdődniük. Az orosz régiók nem tartanak a mai napon tömeges szórakoztató- és sportrendezvényeket, a kávézóknak és éttermeknek pedig azt tanácsolják, hogy ne rendezzenek banketteket.

 

Tovább nőtt az áldozatok száma

Az FSZB péntek este arról számolt be, hogy a lövöldözés és a tűz a Moszkva melletti Krasznogorszkban található Crocus City Hall bevásárlóközpontban tartott koncert előtt történt. Az orosz nyomozóbizottság legfrissebb adatai szerint 133 ember halt meg. A Rosszija Szegodnya médiacsoport és az RT televíziós csatorna főszerkesztője, Margarita Simonyan arról számolt be szombaton este, hogy a krokuszi terrortámadás áldozatainak száma 143-ra. emelkedett.