Medvetámadás okozhatta egy hetvenes éveiben járó férfi halálát Ivate prefektúrában – közölte a japán rendőrség pénteken.
A férfi gombaszedés közben tűnt el az erdőben, és szerdán már holtan találták meg, a testén olyan nyomokkal, amelyeket feltehetően medvetámadás okozott – írták a közleményben. Az ivatei rendőrség tájékoztatása szerint szerdán egy másik férfi holttestét is megtalálták a prefektúra egy másik részén, akinek halálát szintén medve okozhatta.
A japán környezetvédelmi minisztérium adatai szerint
idén április, azaz a 2025-ös pénzügyi év kezdete óta már hat ember halálát okozta medvetámadás a szigetországban, annyiét, mint az eddigi rekordot hozó 2023 egészében.
A múlt héten három olyan haláleset történt, amelyet medvetámadásnak tulajdonítanak, de a vizsgálatok a halálozások okát még nem erősítették meg. Ha bebizonyosodik a medvék szerepe a halálesetekben, idén megdőlhet a 2023-as rekord.
A haláleseteken túl országszerte 103 embert sebesítettek meg medvék a környezetvédelmi minisztérium adatai alapján.
A héten nagy visszhangot váltott ki a közösségi médiában, hogy kedden a Tokiótól északra fekvő Gunma prefektúrában egy medve berontott egy városi szupermarketbe, két férfit megsebesített és megijesztette a vásárlókat.
Az utóbbi években egyre több vadon élő medve merészkedett a lakott területek közelébe Japánban, amit a szakemberek a klímaváltozással és a vidéki népesség csökkenésével hoztak összefüggésbe.