Az elnöki palota bejelentése szerint
Emmanuel Macron francia államfő Sébastien Lecornu védelmi minisztert nevezte ki kedden este kormányfőnek a lemondását benyújtó Francois Bayrou helyett.
Bayrou kormánya az előző napon elveszítette a bizalmi szavazást a parlamentben, majd Macron elfogadta a miniszterelnök lemondását.
A 39 éves Lecornu már a negyedik miniszterelnöke lesz az országnak az utóbbi mintegy egy évben. Még mint konzervatív politikus 2017-ben csatlakozott Macron centrista mozgalmához, és támogatta őt akkori elnökválasztási kampányában. Védelmi miniszterként jelentős haderőfejlesztést indított el az ukrajnai háború miatt - írta az MTI.
Ahogy arról beszámoltunk, Emmanuel Macron tudomásul vette Francois Bayrou bukását, aki kedden reggel le is mondott. Az Ötödik Köztársaság történetében először fordult elő, hogy egy kormány bizalmi szavazáson bukott meg: 364 képviselő szavazott ellene, 194 mellette. A szavazás előtt az államfő arról beszélt, hogy ez eredménytől függetlenül kitölti a francia nép által ráruházott mandátumát 2027 tavaszáig.
A december óta hivatalban lévő Bayrou augusztus végén jelentette be, hogy bizalmi szavazást kezdeményez szeptember 8-án a kormány adósságcsökkentő tervének végrehajtásához és a 2026-ra meghatározandó költségvetési irányvonal támogatásához, amely csaknem 44 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő. Az adósságcsökkentés részét képezte két munkaszüneti nap eltörlése is, ami széleskörű elutasítást váltott ki a francia társadalomban.