Erdély kulturális és építészeti sokszínűségéből, térségünk örökségéből ihletett, több mint 200 munkahelyet létrehozó élménypark megvalósítását jelentették be. A Zsögödfürdőre megálmodott, első fázisban 56 millió eurós turisztikai desztináció a tervek szerint 2027-ben kezdi el működését.

Csíkszereda Városházának közleménye szerint nem csupán vidámparkról lesz szó: a Zsögödfürdőn megálmodott élményparkot Lénárd András egyenesen úgy írta le, mint egy erdélyi Disneylandet.

„Egy 14–15. századi erdélyi mesevilágot álmodtunk meg, amely bemutatja a kulturális és építészeti örökségünket. Mátyás királytól Draculán és az oszmánokon, tatárokon át a székely, szász, román és roma kultúra is kiemelt szerepet kap.”

– mondta az élményparkot bemutató sajtótájékoztatón Lénárd András.

A 25,6 hektáros létesítmény koncepcióját Ludmila Goiciu értékesítési menedzser vázolta. Eszerint a középkor kiemelkedő személyiségei közül nagy hangsúlyt fektetnek Mátyás király személyére és a Drakula-kultuszra. A Vajdahunyadi várt idéző építmény mellett székely, szász és román falu, cigánytábor, oszmán ostromtábor is megjelenik, és az építészeti sajátosságokat egyebek mellett hullámvasutakkal, körhintákkal, tükörtermekkel, szellemkastélyokkal mutatják be.

Emellett a tervek szerint a Csíkszentkirályi Közbirtokosság területén szálláshelyek épülnek, valamint egy medveszentély.

Lénárd András hangsúlyozta, az élménypark neve még „nem teljesen kiforrott”, de talonban van a Dracula Park és a Transylvanian Dracula Park elnevezés is.

Ezt a tömeget már a híres vidámpark sem bírja, drágulnak a belépők

Megemeli a kaliforniai Disneyland a legkeresettebb jegyeinek árát. Az alap belépő 104 dollár marad, más jegyek árai viszont 7 és 12 dollár között emelkednek.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.