Legkevesebb húsz ember eltűnt a múlt héten Indonéziában történt erőszakos tüntetéseket követően – közölte kedden egy helyi emberi jogi szervezet.

A keresések és ellenőrzések után húsz eltűnt személy továbbra sem található

– számolt be a KontraS (Eltűnt Személyek és Erőszak Áldozatainak Bizottsága) egy közleményben.

A zavargásokká fajuló tiltakozások augusztus 25-én kezdődtek, tiltakozásul a képviselőknek fizetett juttatások ellen. Az MTI felidézte, a tüntetések keltette feszültség csütörtökön tovább emelkedett azzal, hogy Jakartában motoros taxisofőrt gázolt el egy rendőrautó. A megmozdulások eddig hat halálos áldozatot követeltek. Az események során néhány politikai párt tagjainak otthonát és állami intézményeket fosztottak ki vagy gyújtottak fel.

A KontraS közölte, hogy

húszan Bandung, Jakarta és Depok városokban, valamint egy, a fővároshoz közeli településen tűntek el.

Prabowo Subianto elnök vasárnap azt mondta, az indonéz politikai pártok megállapodtak abban, hogy számos juttatást és kiváltságot megvonnak a parlamenti képviselőktől. Egyben kijelentette: utasította a hadsereget és a rendőrséget, hogy lépjenek fel szigorúan a zavargások résztvevői és a fosztogatók ellen.

Hétfőn ismét több ezer ember tüntetett Indonézia több városában, és a hadsereget is bevetették Jakarta utcáin. A nap folyamán további tüntetésekre lehet számítani az ország egész területén.

Óriási a káosz: zavargások törtek ki a világ legnépesebb muszlim többségű országában

Miután elfajultak a tömeges kormányellenes zavargások, a politikai erők Indonéziában arra jutottak: megvágják a képviselők jogköreit, és a politikusok juttatásait is megnyirbálják. Részletek >>>

Az ENSZ hétfőn gyors, alapos és átlátható vizsgálatot követelt a hat tüntető halálának ügyében, akik a rendfenntartó erők által erőszakosan feloszlatott tüntetéseken vesztették életüket.